Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Közlemények - Farkas Gábor: Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848 – 1868 között
gyakorlatban Székesfehérváron töröljék el, hisz a magyar nyelv a társadalom minden rétegében méltóan elfoglalta helyét, és a német nyelv használata az egyházi körökben a megszokottságban keresendő. 1 '' 1885 december elején a városban a katolikus egyházi hatóság a német nyelvű pasztorálást megszünteti. Az 1880. évi népszámlálás során németnek a város lakosságának már csak 3° ()-a vallotta magát. Beolvadásuk erre az időre véglegesen megtörtént. A megye falvaiban azonban a németek asszimilációja az 1848 előtti évtizedekhez hasonlóan lassú. A német nemzetiség Fejér megyében 1768— 1848 között című tanulmányban a német nyelvszigetek problematikáját részletesen jellemeztük. Azok az asszimilációt hátráltató tényezők, melyek gátat vetettek a falusi német lakosság gazdasági és kulturális emelkedésének, a 19. század 50-es és 60-as éveiben is hatottak. A hatóság nem erőlteti az asszimilációt, így a német nemzetiség ekkor létszámban gyarapodhat. Tiszta német falvak a 19. század közepén (1862 összeírás) is: Balinka, Űj- és Óbarok, Boglár, Gánt, Guttamási, Isztimér. Kozma. Kúti, Szár, Nadap, Diósd, Kápolna, Kőhányás és Pusztavám. Túlnyomóan német lakosság élt Etyeken, Móron, Sárkányban, Herczegfalván és kisebbségben vannak a németek Lovasberényben, Kalózon, Adonyban, Mányon, Bicskén, Kajászószentpéteren, Ercsiben, Érden, Bodajkon, Csákberényben és Csákváron. 1 ' Német nyelvű oktatást viszont az úgynevezett német iskolák többségében is a magyarral párosítják. Ez a gyakorlat Adonyban, Balinkán, Gánton, Herczegfalván, Lovasberényben, Mányon, Pusztavámon, Nadapon. Német nyelvet pedig Száron, Velencén, Szabadbattyánban oktatnak, főleg az iparosok gyermekeinek, akik ugyancsak az ipari pályát kívánják választani. Ebben a foglalkozási ágban a német nyelv ismerete ebben az időben szinte nélkülözhetetlen volt.'" Velence és Szabadbattyán tiszta magyar lakosú községek voltak. A szerbek, horvátok beolvadása szintén a 19—20. század fordulóián ment végbe Székesfehérváron. Az önkényuralom idején a szerbek éppen olyan elnyomott helyzetben éltek, mint a város magyar vagy német lakói. Az illirizmus iránt ugyan érzelmeket tápláltak, de osztrák támogatást a magyar nemzeti ügy leverése után már nem várhattak. Sőt, a 48—49-es idők miatt a székesfehérvári szerbség éppúgy bűnhődött, mint a város magyar és német polgársága. 1850-ben a népösszeírás alkalmával szerbnek egyetlen ember sem vallotta magát, és németnek is csak 23.'' Hasonló a helyzet 1880-ban is. A szerb nemzetiség számát ekkor vallási oldalról mégis meg lehet becsülni: 126 fő vallotta magát a pravoszláv vallás hívének. 18 A szerbek szerepe a városi életben egyre színtelenebb lett, a szerb iskolát 1906-ban megszüntették. A Duna menti falvakban is egyre fogyott számuk: így Dunapentelén, Rácalmáson, Adonyban a szerbek, Ercsiben, Battán. Érden a sokácok és horvátok. 1850-ben csak Érden volt többségben a sokác lakosság (1350 fő) és az illírek Battán (370 fő). Szlovákok Tárnokon (700 fő), Sóskúton (650 fő) élnek többségben, de Martonvásáron, Battán, Érden, Zámoron, Tordason jelentéktelen számmal voltak jelen. A Váli-völgy falvaiban élő szlovákság asszimilációja többségében a 20. század elejére végbement. A magyar falvak gyűrűjében élő szlovák lakosság beolvadását segítette a katolikus egyház is, hisz az itt élő szlovákok katolikusok voltak. Legelőbb éppen az 1850-es évek közepén a ráckeresztúri szlovák lakosság nyilvánította ki magyar érzelmét. Az összeírás során a
