Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Közlemények - Farkas Gábor: Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848 – 1868 között

Tudjuk, hogy 1848—1849 olyan időszak volt, amikor országos viszonylatban a nemzetiségi lakosság megkísérelte nemzeti jogai kivívását akár fegyveres harc árán is. Ezért az 1848-hoz való viszonya a magyarországi nemzetiségeknek vízválasztóként szerepel, és ennek kapcsán megkülönböztetünk lojális és irredenta nemzetiségi csoportokat. Fejér megyében a lojális nemzetiségi lakosság volt többségben. Székesfehérváron 1848-ra a német polgári lakosság zöme már magyarrá asszimilálódott, sőt ezek a reformkorban is a nemzeti eszmék igen következetes harcosai voltak, úgyhogy 1848-ban fegyverrel védelmezik eredményeiket. Eszmei egység jött létre a székesfehérvári magyarság és a németek között, holott ezek a 18. században még szemben álltak egymással. A városi társadalmi fejlődés azonban gyors asszimilációt hozott a németek körében. Ez először érzelmi azonosulás volt, melyet a nyelvi közeledés, majd annak teljes átvétele követett. A falvak német lakói 1848 előtt zömükben jobbágyok, zsellérek, cselédek, akik nemzeti jellegüket elveszítették, kultúrájukat az elzárkózásuk folytán már megújítani nem voltak képesek. Nem volt erejük arra sem, hogy 1848-ban a Habsburg ellenforradalom táborához tömegesen csatlakozzanak, hiszen ez az eszmevilág idegen volt számukra még akkor is, ha saját nyelvükön közvetítették nekik. 1848-ban a németeket is megérintette a politikai szabadság szele, s ez elégségesnek mutatkozott arra, hogy a falvak lakossága körében a magyar ellenes gyűlöletet oszlassa, illetve az ellenforradalmi eszmék érvényesülését háttérbe szorítsa, majd semlegesítse. Az 1848. évi márciusi, áprilisi eseményeket Székesfehérváron a magyar nemzeti ügy diadalaként üdvözölték. Nemzetiségre való tekintet nélkül lelkes gyűlések zajlanak, magyar nyelvű előadásokat tartanak az egyesületekben, s a népgyűléseken. A nemzetőrség több századát szerelik fel, ahol magyarok, szerbek, németek és németül beszélő zsidók egyaránt megtalálhatók. 1848. március 26-án magyar nyelvű istentiszteletet tartott a katolikus egyház is.

2 A nemzeti eszme egyik hordozója Székesfehérváron 1848—1849-ben a katolikus egyház és az volt az önkényuralom alatt is. Nagy szerepe volt abban, hogy a fehérvári németek viszonylag gyorsan azonosultak a nemzeti hagyományokkal, érzelmi úton közelebb kerültek a magyarsághoz. Ezt annál inkább is kell hangsúlyozni, mivel a fehérvári pravoszláv szerbek körében ezt a közelítést ekkor még elég nehéz felfedezni. Persze a szerbek státusa különbözik is a fehérvári németek és magyarok politikai, gazdasági helyzetétől. A szerbek a török kiűzése után hűségesküt tettek az uralkodónak és a városi magisztrátusnak is behódoltak. Ennek ellenére mégis megtűrt népként kezelték őket Székesfehérváron. Erre lehetőséget adott alacsonyabb létszámuk, aztán a magyarságtól és a németektől is teljesen idegen, pravoszláv vallásuk, amely ezt a népet szokásaiban, viselkedésében is megkülönböztette a város nagyobb létszámú lakosságától. Ugyanakkor a pravoszláv vallás táplálta a délszláv nemzeti hagyományokat, sőt ezen a csatornán át beszivárgott az illirizmus is, amely a délszláv népek politikai egyesítését hirdette. Ennek vannak hívei a székesfehérvári és a Fejér megyei községekben élő pravoszláv szerb lakosság körében. Arra is van adatunk, hogy a katolikus szerbek és a horvátok is vonzódtak ehhez a politikai koncepcióhoz.