Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról
ge (pekenuca a szerb tekunica szóból) azonban kedves eledelük, és fogása a mi cigányaink külön tudománya. Mikor a telepeseim számára épített földkunyhókat megszállották, senki sem akart az utolsóba beköltözni, mivel valamennyien erősen és biztosan állították, hogy éjszaka a rossz szellem, a ruvanus jár abban. Kérésükre kovácsműhellyé alakítottuk át. Ez Doboz pusztán történt. Még rosszabbra fordult a dolog Göböljárason. Ott egy néhai téglavetőben, ahol ezelőtt 40 évvel cigányok dolgoztak, egy domb hajlatán, egy szép erdő szélén, közel a parthoz épültek újjá a régi lakások. Legelső panaszuk az volt, hogy az egykori pince, most vályoggödörben egy phuvus lakik, aki nem hagy nekik békét. Betemettettem ezt a gödröt. Most a patakból előjött békák és kígyók tették bizonytalanná a környéket, mivel a nivasi-k rejtőznek bennük. Hiába mutattam a hegyen és az erdőben őket védelmező kheslikre végül is meg kellett engednem nekik, hogy a gazdasági épületek mögött sátrakban lakjanak. Bár valamennyien meg voltak keresztelve és a római katolikus egyházhoz tartoztak, egyáltalán nem követték a keresztény vallást. Karácsonykor ugyan betlehemeztek, ezt a lakosságtól lestek el. Alcsúton tanultak egyházi énekeket és vasárnap, valamint ünnepeken jártak a templomba, de a hit nem hatolt a lelkükbe, amit csak az ifjúság tervszerű nevelése tudna megvalósítani. Csak két esküvő volt, haszonlesésből, a többi cigány szokás szerint. Ott volt zene, tánc, ivás, evés reggeltől estig. Délután három órakor a vajda vízzel megpuhított sós kenyeret tömött az újházasok szájába, mikor az új pár felébredt másnap, az örömszülők kötötték fel az újasszony fejkendőjét. Ezt csak asszonyok és megesett leányok hordják. Hogy korukat megállapíthassam, keresztlevelüket csak kevesektől kaphattam meg, mivel születésük helyét nem tudják, legtöbben még kevésbé az esetleg éjjel történt keresztelőjükét. Legtöbbük csak annyit tudott, hogy ,,ore dromeste", útközben látta meg a napvilágot. Az újszülött gyermeket, aki számára különben is lehetőleg tehetős keresztapát kerestek a 18 fokos hidegben is, lehetőleg azonnal hozzám, a főnökükhöz hozták bemutatni, mellesleg azzal, hogy valami ajándékot kapjon. Engem letelepedésük előtt is, és részleges felkerekedésük után is, minden tiltakozásom ellenére ,amarakraj'-nak címeztek, mivel a vajda vagy mujalo címet kevésnek találták. Amennyire keveset adtak magukra vándorló korukban cigányaim, annyira hiúk lettek letelepedésük után. Férfiak most már csak rövid, hímzett inget, bő gatyát, zsinóros, kékposztó ruhát nagy ezüst gombokkal és prémsapkát akartak viselni. Az asszonyoknak finom sifon fehérnemű, tarkán hímzett vörös perkál és sárga selyem réklik, tarka selyem fej- és vállkendők, tarka bőrrel díszített szűk, gombos cipők kellettek, amik a lábukat feltörték. Többen a kesztyűt és esernyőt, ezüst és arany gyűrűket, függőket, érmékből és kagylókból való nyakláncot most már elengedhetetlennek tartották, de azok gyakran a zálogházba vándoroltak. Társaságbeli megjelenésük a vadság és finom modorosság mulatságos keveredését mutatta. Az utóbbit néhány fiatal leány különösen hamar elsajátította. Azoknak pedig, akiket a vármegye kívánságára el kellett távolítanom, visszaszereztem, hogy kocsit, lovakat tarthassanak, és biztos vagyok, hogy a jövőben is gyakran felkeresnek." 217
