Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

mellett is a legnagyobb mértékben meg van benne. Ilyen nevelés nélkül, ha mégoly erőszakosan bánnának is velük, és ha mégoly kemény felügyelet alatt lennének is, a községekben nem volna elérve a főcél, hogy az országnak hasznos polgárokat neveljünk ebből a kóbor elemből, mely ma csaknem teljesen elvész a hazára nézve, sőt munkátlan életével és vad erkölcseivel a társadalom biztonságát is, főleg vidéken, állandóan fenyegeti. Mindenesetre akárhogy is döntse el a kormány ezt a kérdést, részemről minden percben késznek nyilatkozom e téren közreműködni és ha úgy kívántatik, újra befogadom cigányaimat oda. ahonnét el kellett őket bocsátanom."

210 Ezek a sorok magyar nyelven, a magyar közönséghez szóltak. Sokkal terjedelmesebb az a német nyelvű tanulmány, mely az Ethnographia című, a néprajzról szóló magyar tudományos folyóirat német nyelvű mellékletében jelent meg a cigánykérdéssel foglalkozó külföldi néprajztudósok számára, emiatt bőven tartalmaz néprajzi részleteket. Mégis egész terjedelmében közlöm, hogy az olvasó lássa, milyen kultúrfokon állott az a nép, melynek civilizálására a főherceg vállalkozott. „Közlemény az Alcsúton letelepedett sátoros cigányokról. József főherceg. Mikor néhány dunántúli vármegye megtiltotta a kóbor cigányoknak a lótartást és kocsijaikat és lovaikat ahol érték, elkobozták tőlük anélkül, hogy más megélhetésről gondoskodtak volna, természetesen hozzám jöttek, jól tudván, hogy mindig meghallgatom őket. Minden család ismert. Már gyakran leltek majorjaimban élelmet és hajlékot, mikor meglepte őket a szigorú tél vándorlásuk közben. Mihelyt elmúlt a hóvihar, ők is eltűntek. Most azonban maradásra kényszerültek. Vándorlásuk a Dunán innen Túróc és Heves megyékig, a Dunántúl Horvát- és Szlavónországig, Fiúméig terjedt. Hivatalosan Pest, Esztergom, Fejér, Komárom és Veszprém megyékben voltak beírva és 1—-3 esztendőre egész Európára szóló útleveleik voltak. Iparengedélyük volt lókereskedésre, kovácsmesterségre és üstfoltozásra; az asszonyok főleg jövendőmondással foglalkoztak és ezzel jelentős összegeket kerestek oly magas körökben is, ahol nem gondolhatnánk ilyen babonaságra. Megtűrt foglalkozásuk volt a koldulás és itt-ott a meg nem engedett lopás. Már itt meg kell jegyeznem, hogy sem házamnál, sem a gazdaságban nem emeltek el semmit. Mikor áthaladtak Alcsút vidékén és a kastély körül tanyáztak, mindig azonnal felkerestek, és ha a kertben nem találtak meg, letelepedtek földszintes lakásom lépcsőire és várakoztak hazatértemre. Hiányos ruházatuk mindig szakadozott ruhadarabokbői állott, a gyermekeken gyakran még annyi sem volt. Nem lehetett félreismerni jellegzetes füstszagukat. Csak körülbelül egyharmada volt jellemzően fekete, barna bőrű, a többiek a fehérbőrű világos szőkétől minden árnyalatot képviseltek, de valamennyien nagyon göndör, bozontas hajúak voltak. Ügy a férfiak, mint a nők között csak kevesen voltak valóban szépnek mondhatók. A cigány nyelvnek oláh cigány nyelvjárásán kívül valamennyien beszéltek cigányos kiejtéssel magyarul, a legtöbben tótul, néhányan horvátul és egy fiatal asszony, ki egy másik csapattal Cseh- és Németországban is vándorolt, a cigány mellett magyarul, tótul, csehül és németül is beszélt. Sátrakban éltek és a legszigorúbb télben is óvakodtak a másféle lakástól. 14 Fejér megyei történeti évkönyv 12. 209