Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról
terjesztette az akkor elméjében már mást forgató II. József elé, aki mint Erdély nagy fejedelme 1782-ben megparancsolta az ottani főkormányszéknek a cigányok megregulázását is. Mindezek után 1787. április 10-én a helytartótanács a 13.208 számú intimátumában arról értesíti a törvényhatóságokat, hogy megszűnt a cigányokkal való foglalkozás. 1 ' 0 Egyidejűleg megszűnt a departamentum zingarorum, a cigányügyosztály is. A már megtelepült cigányok ügyei a vármegyei ügyosztály a departamentum politicum comitatuum, majd a departamentum publicopoliticumhoz kerültek. A kóbor cigányok ügye pedig az egyéb csavargókkal együtt a departamentum politiae in genere et civitatumhoz került, vagyis rendőri üggyé vált. 177 Ez a rövid foglalata annak, hogy a török szultánok fegyvermestereinek, zenészeinek és markotányosainak unokáiból miként lettek a bécsi királyok adófizetői. Megtelepítésük azonban nem szüntette meg a kóborlók okozta gondjait a vármegyéknek. Mert hiszen az adófizetésre kötelezett cigány nem lett egyszersmind földhöz kötött paraszt is. 1792. augusztus 10-én Fejér vármegye közgyűlése tárgyalta a helytartótanács június 30-án kiadott intimátumát: „Legújabban is megfigyelték nagyon sok esetben felsőbb helyen, hogy a cigányok csapatosan kóborolnak az országban, sőt a törvényhatóságok és a községek vezetősége útlevéllel is ellátja őket. A nagyméltóságú helytartótanács — emlékeztetve ezeknek és az ország más lakóinak vándorlásának szigorú felügyeletét elrendelő f. évi július 3-án kelt 13.783. sz. rendeletére — azon megtoldással, hogy mindazokat, akiket megillet a vármegyékben az útlevél kiadásának a joga, kellően és szakszerűen oktassák ki, hogy amennyiben észrevennék az új parasztokat családjukkal és javaikkal, bár útlevéllel is kóborolni, gondoskodjanak befogatásukról és cselekedetük netaláni vétkükhöz mérten megbüntetvén származási helyükre utasítsák haladéktalanul vissza. Kivéve mégis azokat, akik hasonlóan a más nemzetiségű lakosaihoz az országnak, másutt keresik meg kezük munkájával kenyerüket." A kisgyűlés erre hozott határozatában kimondta, hogy „Kötelezi a járások főszolgabíráit, hogy a cigányok ügyében kiadott alaprendeletek végrehajtásán serényen munkálkodjanak. Azok kóborlását, akiknek nincs állandó lakóhelyük, valamint lótartásukat és a vele való kereskedést semmi esetben sem engedélyezzék, útleveleiket, mellyel családostól és javaikkal — habár aranymosás céljából is — vándorolhatnának, ki ne adják. És azon új parasztokat, akik ezután családostól és javaikkal, habár útlevéllel is, vándorolnának, fogassák le és cselekedetük, valamint netaláni vétkükhöz méltóan megbüntetve származási helyükre utasítsák vissza haladéktalanul. Az útlevél nélkülieket pedig ne tűrjék meg szokásos szálláshelyeiken büntetlenül." 178 Az itt olvasott szövegekből két dolgot is megtudtunk. Először a Mária Terézia által megindított és haláláig szívósan folytatott, majd II. József által türelmetlenül idő előtt befejezett akció balsikerét. Mert a földet nem kapott;, vagy abból kikopott cigány ha falujában nem lelt megélhetésre, az első átkoplalt és fagyoskodott tél után kocsira pakolta családját és elindult szerencsét próbálni. Ezen azonban nem rendőri, hanem gazdasági intézkedésekkel lehetett volna segíteni. Ezen túlmenően ezekből értesülünk az aranymosás fényéről a szomszédos Komárom megyében.
