Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

sem sokat változtatott helyzetükön. Kétségtelen, hogy a nemes úr megvetette a cigányt. De nem bánt vele különben a helyére lépett gazdag polgár sem. Ahogy — egy-két esetet leszámítva —, nem tudott a nemesi rendbe bejutni a cigányság, éppúgy elérhetetlen maradt számára a társadalmi tekintélyt biztosító vagyonosság is. Ott rekedtek a polgári társadalom határmezsgyéjén, amelyiknek sikerült feljebb kapaszkodni, megtagadta fajtáját. Rontott a helyzeten az is, hogy a társadalom nem cigány feléből is sokan lesüllyedtek közibük. A kontraszelekció, tehát mikor a cigányok világravalóbb egyénei kiemelkedtek közülük, helyettük közébük keveredett sok deklasszált nem cigány, ami a polgári társadalomban is az utolsó helyre szorította őket, hogy mint vándoriparosok, házaló kereskedők és vándormutatványosok keressék meg sovány megélhetésüket, annak az országnak területén, melynek mostohagyermekei lettek. A civilizáció haladása ezen legfeljebb annyit változtatott, hogy a gebe vonta ponyvás szekeret a rugós lakókocsi, utóbb az autó vontatta lakókocsi váltotta fel. A nyugat-európai cigányok általánosan sanyarú sorsából is kiemelkedik borzalmasságával az a megpróbáltatás, mely a német birodalomba szakadtakat érte a nemzetiszocialista uralom alatt, illetőleg a második világháború folyamán. Ideológusaik kezdetben faji alapon nem emeltek ellenük kifogást, ami ésszerű volt, mert az árja elméleten álló birodalomban a légárjábbak bizonyára a cigányok voltak. Főleg a XV. század elején bevándorolt szinte-cigányok. Már nem tartották olyan fajtisztáknak a Magyarországból a múlt század folyamán csapatosan beszökött romcigányokat. A cigány—német keverék azonban elfogadhatatlan volt számukra, melyről úgy vélekedtek, hogy germán oldalról csak rossz gének kerülhettek az utódokba, melyek továbbvitele nem volna kívánatos fajvédelmi szempontból. Ezen eszmeáramlatoktól eltekintve kezdetben nem kezelték őket idegen fajú népcsoport tagjaiként, hanem mint a társadalmi rend lehetséges veszélyeztetőit, ami nagyjában megfelelt a kapitalista államokban dívó általános nézeteknek. Ezért mikor a rendőrség 1938-ban a szokványos bűnözők mellett összefogott egy sereg a társadalomra veszélyesnek tartott személyt, köztük fogházba kerültek a cigányok is a velük hasonló módon kóborlókkal együtt. Még ezen a nyáron eltávolították a nyugati országhatáron végzett erődítési munkálatok övezetéből az ott lakó cigányokat, decemberben pedig megjelent a róluk szóló alaprendelet, mely a birodalmi bűnügyi rendőrség hatáskörébe utalta őket. Ennek indoklásánál megmaradtak I. Miksa császár érvénél: kémgyanúsak. Az alaprendelet megtiltotta számukra lakhelyük váltogatását és nyivántartásba vette őket. 1940-ben Németország nyugati feléből a megszállt Lengyelországba hajtották őket. Ott egy részük koncentrációs táborba került. 1943-ban faj idegeneknek nyivánították őket, kivéve azokat, akik háborús szolgálatot teljesítettek. A nemzeti kötelékből így kizártakat családostól koncentrációs táborokba zárták, főleg Auschwitzba, ahol közel húszezer pusztult el közülük, a német birodalomban élő cigánylakosság mintegy harmadrésze.™ Mielőtt a fejezetre pontot tennék, ismételten hangsúlyozni kívánom azon véleményemet, hogy a Balkán félszigeten élő egyes cigánycsoportok, részben a közeledő török hadseregtől való félelmükben, részben a közöttük megfordult keresztesek és zarándokok hazudozásaitól felbiztatva kalandoztak el Közép- és Nyugat-Európa országaiba. Ezek az országok azon-