Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

ton, hanem Alcsúton tartózkodnak. A családjukhoz visszatérő honvédek a császári vezérőrnagy rendelkezése következtében kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, s ezért tömegesen otthagyva tűzhelyeiket, elmenekültek. Vál mezőváros volt honvédéi részben a rendelet megérkezése előtt, részben a kihirdetés után elhagyták a helységet. Az Igarra visszatérteket — 25 fő —• a megtorlástól való félelem tartotta vissza, hogy elmenjenek a megyeszékhelyre. A pátkaiak jelentős része is hazatért szülőfalujába, de a katonai parancsnokság rendeletének publikálása után eltávoztak; a szőlőhegyek és az erdők biztosította rejtekhelyekre menekültek. A községi bíró, hogy védje magát, közölte a 34 pátkai honvéd és szüleik nevét. Heringh a lakosság tudomására hozta: ha 3 napon belül a honvédek nem jelennek meg, szüleiket teszik felelőssé a történtekért.

393 A szigorú rendelkezésnek a megye szinte valamennyi helységében az lett az eredménye, hogy a szabadságharc katonái bujdosókká lettek, nem akartak évekig a magyar nemzet szabadságharcát leverő császári hadseregben szolgálni. A nép — elsősorban a megye parasztsága — a féktelen terror ellenére titkon remélte, hogy az ellenforradalom csak ideiglenesen aratott győzelmet. A falvakat bejárta az a hír, hogy a törökök a magyar nép segítségére sietnek, s újabb hadműveletekre kerül sor. Erre a megye egyes helységeinek „elrémült lakosai" a szőlőket leszüretelték, a burgonyát, kukoricát megszedték. A folyamatnak Heringh Ignác szeptember 17-én kibocsátott rendelete vetett véget. Az őszi betakarítást, a szüretelést, a haszonbérleti földeken termelt burgonya és kukorica begyűjtését csakis a földesurak engedélyével végezhették el. Az úrbéri szolgáltatások visszaállítását cáfoló királyi biztosi rendelkezés is leszögezte: a császári hatóságok is megszűntnek tekintik az úrbéri szolgálatokat, a papi tizedet. Változatlanul megtartják azon törvényeket, melyek a kisebb királyi haszonvételekről szólnak és az úrbéri állományhoz nem tartozó szőlők és földek után járó szolgáltatásokat szabályozzák.

394 1849 novemberében a megszállók, a császár szolgálatába lépett tisztviselők egyre fokozódó ellenállást tapasztaltak a megyében. Az értelmiség tagjai közül csak kevesek voltak hűek az uralkodóhoz, a nép pedig „még most is . . . egyre várja a hazát s monarchiát tönkre tenni igyekezett kárhozatos nép boldogítókat, kapja, hordja, terjeszti a veszedelmes értelmű híreket, s úgy mondva, csak úgy neszez, hogy a lázítók által agyába vert szerencsétlen szabadság és communismus eszméit hol nyílik alkalma újra életbe léptetni? Nem hiszik . . ., hogy Őfelsége kormányának szándoka irányukba jó, üdvös és igazságos . . . Azt hiszik, hogy a kormány s annak minden eszközei az ő elnyomatásukat vették célba, megteszik ugyan, amit tőlük a felsőbbség kíván, de csak ott, és addig, ahol és meddig a hatóság nyomukban van; ahol ezt nem érzik, megtagadják a földesurak irányában tartozásaikat, bitangolják, pusztítják a más tulajdonát, kiváltképp az erdőket. . ,"

395 Fejér megye népe az önkényuralom éveiben is őrizte a szabadság, a nemzeti függetlenség eszméit. Kossuth, Petőfi és Táncsics neve számukra azt jelentette: „Folytatni a szabadságharcot, folytatni a jobbágyfelszabadítást.. . ."

39G 1848—1849 emléke közel egy évszázadon át ösztönzője volt a kizsákmányolt tömegek osztályharcának.