Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

A város tulajdonában levő földterület 87,6%-a állt művelés alatt, de a művelés minősége szempontjából a földek 51,5%-át legelőnek használták. Székesfehérvárott a megyei folyamattal ellentétes tendenciák érvényesültek, ugyanis az állattartás — és ezen belül a juhtenyésztés — a legelőterület kibővítésével járt együtt. A városban viszont a vagyonos polgárok a növénytermelés, az istállózó állattartásba földek trágyázása révén a közlegelő jelentős részét fel akarták törni. Objektív tényezők is siettették a tőkés termelés kialakulását; pl. a gabonatermelést sújtó értékesítési nehézségek, a rossz, illetve közepes termések. 1844-ben a búza, a „félszeres" búza, az árpa, a zab és a köles hozama „középszerű", a rozsé „silány", csupán a kukorica hozama minősült jónak. A jó széna- és sarjútermés a gyakori esőzések következtében minőségéből igen sokat vesztett.' 1845 tavaszán a városi tanács a patrícius polgárok követelését tette magáévá. A közlegelő jelentős részét 5 holdanként bérbe adták, s engedélyezték a bérleti földek feltörését — „szántása vetése, és szabad használata megengedtetik" —, így összegezte a magisztrátus az álláspontját/ A tanács határozatát tárgyaló vegyes ülésen összecsaptak az ellenfelek és érdekek. Nagy Boldizsár választópolgár a bérleti jog kérdését vetette fel. Határozatban kérte megerősíteni, hogy a közlegelőből kihasítandó és 5 holdanként bérbe adandó földeket csak a birtokosok bérelhessék, zselléré csak akkor lehet, ha a bérletért birtokos nem jelentkezik. Akter Mihály ezzel szemben az állattartókat — köztük a zselléreket is — védelmezte. Javaslatában a legeltetés korlátozásának, illetve megszüntetésének következményeként jelentkező elégedetlenség fokozódásáról szólt, s az állattartók gazdasági helyzetének védelme érdekében kérte, hogy a közlegelőnek használt 4000 holdat „a marhákat tartó közönségnek adassák át, általuk évente fizetendő 4000 ezüstforintért". Akter javaslata ellen Tschida János, a választópolgárok „szószóló"-ja is tiltakozott. A bérbeadás mellett foglalt állást azzal a véleményével, hogy ezzel évi 6000 ezüstforint bérleti díjra tesz szert a város. A közlegelő feltörése és bérbeadása ügyében újabb tanácskozásra volt szükség, mert a választópolgárok nem támogatták „egyetemlegesen" a magisztrátust. 1845. június 28-án a tanács kétségbe vonta a választópolgárok szavazati jogát, csupán azt ismerte el, hogy testületként egy szavazattal rendelkeznek. Haáder Pál tanácsnok különvéleménye bizonyítja; a szavazati jog kérdésében a tanács tagjai nem voltak egységesek. Kapy tanácsnok a magisztrátus többsége véleményének megfogalmazásakor olyan „felsőbb" rendeletekre hivatkozott, amelyek a választópolgárság tagjainak személyes szavazati jogot nem biztosítottak. A közjogi vita elmélyítette az ellentéteket a két testület tagjai között, de a tanács nem hátrált meg, csupán egy évig halasztotta el a rendelet végrehajtását. A Rácváros lakóinak engedélyezték, hogy állataikat „a szabad ég alatt" tartsák, majd 1846 nyarán — tekintettel a rendkívüli szárazságra — megengedték, hogy a legeltetés a „régi mód szerént" történjék." 1846 őszén megtörtént a legelők bérbeadása, 2833 hold legelőt törtek fel és vontak művelés alá. A bérlők a patrícius családok, a gabonakereskedők voltak. Neuveld Márton, Langhammer Károly, Tarr István 120—120, Réh János gabonakereskedő 300 holdat bérelt.

1

" A három évtizedes vita lezárult; a bérmunkásokat alkalmazó gazdaságok megerősödtek, a mezőgazdaság amerikai típusú fejlődésének tendenciái érvényesültek a szabad királyi városban.