Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

megyében vették igénybe, de többször voltak kénytelenek más törvényhatóságok — Buda, Pest, Győr és Veszprém — területére is szállításokat teljesíteni. A császáriak részére készült 472 pár lábbeli elkészítésének költségeit ismételten a város biztosította. A csizmadiák, a német és magyar vargák a budai parancsnokság rendeletére naponta 150 pár bakancsot készítettek. A mesterembereket minden más jellegű munka alól mentesítették, biztosították a folyamatos termeléshez az alapanyagot, s munkadíjukat is pontosan meghatározták.

00,3 A fontosabb útvonalak mentén fekvő helységek lakóit az átvonuló csapattestek tartották rettegésben, követeléseikkel szemben tehetetlennek bizonyult a parasztság. A Kisbéren állomásozó császári egység Kronenberg őrnagy parancsára kenyeret, zabot és szénát rekvirált a móriaktól. A mezőváros terhei igen súlyosak voltak. A rekvirálást követően a főszolgabíró Petrichevich ezredeshez fordult. Kérte, hogy a móriakat mentse föl a más megyében levő katonaság ellátásának terhei alól. Székesfehérvár katonai parancsnoka azonban nem a rekvirálások, a visszaélések megakadályozására hozott intézkedést, hanem a lakosok „megnyugtatására" közölte: a katonaság csak a megye tudtával hajthatja végre a foglalásokat. A móri ütközet sebesültjeinek ellátása is a mezőváros feladata volt. A katonai kórház parancsnoka az osztrák sebesülteket elszállíttatta, csupán 25 honvéd maradt a kórházban. A Petrichevichhez forduló elöljárókat ismételten visszautasították. A megye elismerte: a honvédek ellátása „emberi és polgári kötelesség", de élelmezésüket a móriaktól „eddigi terheik miatt" követelni nem lehet. A megye főorvosa utazott a helyszínre, s megnyugtatóan oldotta meg a problémát, az ápolás és ellátás további költségeit a törvényhatóság biztosította. Móron és a környező helységekben elégedetlenség, nyugtalanság uralkodott az osztrák megszállás első hónapjaiban. Az elégedetlenség ismét a parasztok antifeudális mozgalmában öltött testet. Szabad bormérést követeltek, csoportosan pusztították az uradalom erdejét, a vadászati tilalmat is megszegték. Az uradalom részére történő favágást megtagadták, s Miller Lőrinc az összegyűlt nép előtt kijelentette, „addig békesség nem lészen, míg a fekete frakkos embereteket le nem ölik". A mezőváros parasztságának szervezett mozgalma tehát összekapcsolódott a megszállók elleni küzdelemmel is. A vajaliakat, akik valamennyien megtagadták a cenzuális földek után járó favágást, csak úgy tudta lecsendesíteni a főszolgabíró, hogy a móri helyőrség bevetését sürgette. A megtorlástól visszariadt vajaliak megígérték, hogy kötelességüket teljesíteni fogják. Azonban a nánai erdőben vadászó móriakat, akik a jágért is megtámadták, csak katonai segítséggel tudta elfogatni. Ondódon pedig a lutheránusok és a katolikusok között felekezeti villongásokra került sor. Viczenty az ellenségeskedők vezetőit letartóztatta, s egyben megtiltotta a házaknál történő csoportos összejöveteleket is.

306 Bicske lakossága a helyőrség és az átvonuló katonai egységek ellátását nem tudta biztosítani. A császári biztoshoz forduló osztrák élelmezési tiszt kérte, a „közszolgáltatásból" más helységek is vegyék ki részüket. Csákváron az átvonuló katonaság a fuvarért és a húsért sem pénzt, sem nyugtát nem adott. A megszállók nem vették figyelembe a pákozdiak sanyarú helyzetét sem — a falu a szeptember 29-i csata során súlyos károkat szenvedett —, arra kötelezték őket, hogy 15 q szénát és 6 q szalmát szállít-