Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)
Közlemények - Farkas Gábor: Adatok a dunántúli végvári harcok történetéhez. A Fehérvár térségből indított török harcok kérdése
kedett is a hajdúkról. Kimondja a 23. cikkely, hogy a hajdúkat tartsák a véghelyeken, és elegendő zsolddal lássák el őket. Gyulaffy tihanyi őrségét egyelőre fizették, mert végsőfokon az erődre szükség volt, mint a törökkel szomszédos véghelyre. Zalavár, Kiskomárom őrsége azonban fizetetlen maradt. Az udvar nem gondoskodott róluk, mert Szigetvár, Kanizsa őrizte még a határt. A kiskomáromiak évek óta hiányosan kapták a zsoldot, ezért ők is a vártartozékok kifosztására szorultak. Szele Jakab Zala megyei dicatornak írják a kiskomáromi lakosok, hogy „kapitányuk afféle haramiákkal nem bír". E vártartozékok Somodor községének lakói szintén panaszolták, hogy ,,Fü János és több társa a Nádasdy család udvarházát kirabolták". 1 ' A zalavári kapitány Csányi Ákosnak írt a kiskomáromiak garázdálkodásáról: .,. . . ennek előtte is írtam vala az kiskomáromi hajdúk felől, mennyi egyházakat fölverének, és mennyi sok gonoszságot mívelének. A komáromi hajdúk 72-en vannak, de kik az gonoszságot mívelték, azok negyvenen . . . nem hagynak békét az falvaknak, férfit, plébánost vernek, kínoznak, és miattuk az három falu (az káptalan uramé), kezdenek pusztasághoz hasonlítani". A zalavári kapitány fegyveresen akart rendet teremteni a fosztogató hajdúk között, mert ahogy írja „ezeken nem fog a szentelt víz, amint én látom". Kerecsényi László leírásából tudjuk, hogy a kiskomáromi hajdúk olyan végvári katonák voltak, akiket a katonai kormányzat nem ismert el törvényesen, és ezért nem is fizette ki a 72 hajdú zsoldját. A várban tartózkodó száz lovas az ötvenes és hatvanas években még megkapta zsoldját, de 1576-ban már ők is követelőztek. Boday Mátyásnak, a Bécsben tartózkodó megbízottuknak írták: „immár annyira jutottunk, hogy sem magunk, sem lovunk nem ehetik eleget még az szalmábul sem. Azt megmondjad őfelségének, hogyha kiskarácsonyig nem értet bennünket pénzzel, azután őfelsége igen keveset találhat meg az vitézlő népbe, mert mi meguntuk éjjel-nappal őfelsége végházát fizetetlenül őrizni". Hivatkoznak a vár fontos fekvésére is, tudják mennyit kellett csatározni a portyázó törökkel, amely dúlni ment Zala vagy Vas megyékbe. így írnak: „ne resteld a mi nyomorúságunkat őfelségének tudomására hozni, mert ezek az végek nem olyanok, mint egyéb végek, hanem szükségesebbek." 18 Fizetetlen a zalavári őrség is. A legénység rossz hangulatához hozzájárult a vár eléggé hiányos védelmi felszerelése. Mezőlaki, a vár parancsnoka, kérte az uralkodót, hogy az 1563 óta esedékes zsoldot fizettesse meg. Az erőd fontosságáról éppúgy vélekednek, minta kiskomáromiak: „A szomszéd várak közül Zalavár nem az utolsó, s ha oly körülmények állnának be, hogy az összes szomszédos erődök az elpusztulás veszélyében forognának, egy kellően megerődített Zalavár egész Zala vármegyének elegendő védelmet nyújtana". 11 ' Az elégedetlenség azokban a királyi várakban a legerősebb, amelyeknek a haditanács nem tulajdonított nagyobb fontosságot. így sem zsoldot nem fizetett az őrségnek, sem pedig a vár védelmi felszereléséről nem gondoskodott. Kiskomárom, Csobánc, Zalavár számukra nem voltak veszélyes helyek. Csak a legszükségesebb helyzetben fizetett a haditanács. Mivel Vázsony és Tihany az ellenséges területtel szomszédos erődök, ezért megerősítette őket a haditanács. Látni fogjuk éppen Tihany esetében, hogy Veszprém visszafoglalása után, — miután a főveszély eltolódott — fokozatosan elhanyagolják az erődöt. Az 1566-ban meginduló nagy országos hadjáratok változást hoztak a balatoni végek életében. Szulejmán Szigetvárt bevette, s ezzel szabaddá
