Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Források - Bél Mátyás: Fejér vármegye leírása. Hungarie novae geographico-historica. Pars secunda transdanubiana. Fordította és bevezette Prokopp Gyula

rombolása miatt nem tarthatják tovább a várost — tárgyalást kezdtek az elvonulásról. A király nevében Báthori és a szepesi István

21 vettek részt az alkudozásban, és végül is így egyeztek meg: A németek átadják a várost, és biztonságban Ausztriába vonulnak 36 szekérnyi rakománnyal együtt; tartózkodnak a nők bántalmazásától, a zsákmányból semmit sem visznek magukkal, az ágyúkat és egyéb hadi felszerelést pedig visszahagyják. így került Fehérvár ismét magyar kézre, 11 hónappal azután, hogy Miksa elfoglalta a várost. Nagy jelentőségű esemény volt ez, mert hamarosan felszabadultak a környék várai is, így Palota, Vázsony, Veszprém és csaknem az egész Somogy, Zala és Vas vármegyék. — Eközben a király súlyosan megbetegedett, vagy azért, mert szokatlan volt számára a tábori élet, vagy pedig azért, mert nem tudta elviselni a mocsaras vidék forró napsütését. Nem is gyógyult meg előbb, míg meg nem pihenhetett Lőrinc hercegnek a Fehérvár és Veszprém között fekvő villájában.

213 XVII. §. A felszabadulást követő kerek ötven esztendőn át nyugalomban élt a város, és Lajos királynak Mohácsnál bekövetkezett halála után állhatatosan kitartott János király mellett, öt ugyanis nemcsak megkoronázták itten, hanem élete végéig szállása is volt Fehérváron. 1541-ben azonban Perényi

22 Ferdinánd király pártjára vitte át a várost. Ebben az évben Fels

23 sikertelenül ostromolta Budát, majd — hogy mégis valami eredményt érjen el — a kicsiny őrségtől védett Visegrádot fogta ostrom alá, és késő ősszel sikerült is azt elfoglalnia. Perényi Felsszel egyetértve, titkon alkudozást kezdett a fehérváriakkal, hogy mielőbb térjenek át Ferdinánd hűségére. Figyelmeztette őket. hogy vonakodásukkal veszélyt hoznak a városra, mert János király árvájának

24 felserdülésére még sokáig kell várniok, Ferdinánd viszont közel van, és testvérének, Károlynak,

25 valamint egész Németországnak hadi és gazdasági erejére támaszkodhatik. Ha nem nyitják meg idejében a város kapuit, nem kerülhetik el az ostromot. Ilyen és hasonló érvekkel bírta rá Szeges Tamást, a város kapitányát és társait, valamint a polgárokat a város átadására. Fels tehát Esztergomnál hagyta hajóit és málháját, Perényivel együtt sietve Fehérvárra vonult, és megfelelő számú őrséget helyezett a Ferdinánd hűségére tért városba. Az őrség parancsnokává Varkocs György sziléziai nemest, Ferdinánd lovas testőrségének kapitányát tette meg. Bár a tárgyalások titokban folytak, Bálint

2

*

1 budai kapitány mégis tudomást szerzett a fehérváriak szándékáról, és ezer lovassal Fehérváron termett, mielőtt Fels és Perényi oda érkeztek volna. Megkísérelte, hogy visszatartsa a fehérváriakat a város átadásától, azok azonban inkább Perényi tanácsát követték, és Bálintot kizárták a városból. Ezt megbosszulandó, feldúlta a Fehérvár körüli földeket, és így arra kényszerítette a polgárságot, hogy a belvárosban szállásolják el Fels és Perényi katonáit. így került Fehérvár Ferdinánd hatalmába, aminek az lett a gyászos következménye, hogy okul szolgált Szolimánnak

27 a város megostromlására. XVIII. § Izabella

28 kérésére és a francia király bíztatására Szolimán 1543-ban hadat indított Ferdinánd ellen. Sok várat és várost elfoglalt, vagy felégetett, és ez lett a sorsa Fehérvárnak is. Esztergom elfoglalása és Tata felégetése után Fehérvárt vette ostrom alá. A már említett Varkocs volt a város kapitánya. A magyar őrség éppen távol volt, mert még Esztergom ostroma idejében a Fehérvár körül portyázó tatárok ellen indultak, és Szolimán odaérkezése előtt nem jutottak vissza. Köztük volt Kápolnai Ferenc, Erdődi Péter és Istvánfi István, akik sokat tehettek volna az ostrom elhárítására, ha a zsákmányolás vágya (különösen Kápolnai volt ismert erről), vagy az ellenség üldözésének hevülete túl messzire nem vitte volna őket. Érkeztek viszont olasz csapatok, melyeket Torniello, Komárom kapitánya küldött segítségül még akkor, mielőtt Szolimán elhagyta Esztergomot. A milanói Octavius Scrustatus, Torniello Domonkos, a komáromi kapitány rokona, Carolus Siccus és a cremoniai Ustales voltak a parancsnokok. Varkocs tanácskozásra hívta össze a tiszteket, köztük Szeges Tamást is, annak eldöntésére, hogy védelmezzék, vagy még az ostrom előtt felégessék a külvárosokat. Győzött Octavius javaslata, melyet a fehérváriak is támogattak, hogy a külvárosokat is védelmezni kell, mert azok nem kevésbé sűrűn beépítettek, mint a belváros, még templomokkal is. Varkocs tehát katonái és a polgárság segítségével hozzáfogott a külvárosok megerősítéséhez. Sáncokat emeltek, alkalmas helyekre ágyukat állítottak és őrségeket helyeztek el. Különösen erős volt az a hatalmas sánc, amelyet a Mária- és a Ferenc-templomoknál hordtak össze. 7 Fejér megyei Történeti Évkönyv 97