Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)
Közlemények - Farkas Gábor: Adatok a dunántúli végvári harcok történetéhez. A Fehérvár térségből indított török harcok kérdése
török 1554. november 7-én este érkezett a vár alá. Nehéz faltörő ágyúi éjféltől hajnalig rombolták Tihanyt. A szomszédos várak parancsnokai úgy hitték, hogy Tihany ezen az éjszakán elpusztult és el is veszett. Trombitás Balázs írta Magyar Bálintnak: „...bizonnyal írhatom, hogy megszállották". A vár mégsem esett el. Takaró Mihálynak mindössze tíz szakállasa (puska) volt, mégis visszaverte a török rohamát. A vár azonban alaposan megrongálódott, de helyreállításáról egyelőre nem gondoskodtak. A Vázsony felőli becsapások egyre veszélyesebbek lettek. Tihany után Csobánc alatt is megjelent egy várvívó török csapat. Gyulaffy László éppen Pápán volt, s az elégedetlenkedő őrséget Bachó Ferenc várnagy buzdítja a vár megvédésére. Gyulaffy még idejében hírét vette a török szándékának, és lóhalálában, szinte az utolsó pillanatban érkezett meg. A török eredménnyel ostromolta Csobáncot, elfoglalni azonban nem tudta: (,,az virrasztónak is fejét vették az fokon, de Isten úgy adta, hogy ismét kiverték".) 11 Néhány nap múlva a török eltakarodása után a megrongált Csobánc falai leomlottak. Sikeres volt a sümegi vártartomány ellen indított török portya is. Míg 1546-ban a tartomány hat jobbágyfalvát égette föl, s magát a kis mezővárost elkerülte, most azt is feldúlta. 14 Az országgyűlés ismét intézkedett több véghely megerősítéséről. Nagy szükség volt az újabb erődökre is, mert láttuk, hogy az ellenség vonulásának irányát ezek a kislétszámú várak őrségei szemmel tartották. Az ötvenes években építették erőddé a keszthelyi ferences kolostort és templomot, és erős királyi őrséget helyeztek oda. 1 ' Keszthely erőddé alakítására azért volt szükség, mert a mezőváros földesura, — a Tátikát és Rezit is bíró — Gersei Pethő János egyezséget kötött a veszprémi törökkel. Ennek értelmében Keszthely körül három falu adózott Zolagh Alinak, a Veszprémben szolgáló szpáhinak. Egy Gersei Pethő Jánosnak címzett levél elárulja a közöttük fennálló szívélyességet: „vitézlő uramnak, Pethő Jánosnak, Reziben lakónak, nekem uramnak". Mivel Keszthely körül a Gersei Pethők jóvoltából török az úr, égetővé vált egyes várak olyan megerősítése, hogy alkalom adtán a váratlan tagadásnak is ellenállhassanak. Erre a célra Sümeg vára volt a legalkalmasabb. Sümeg ekkor lett fontos véghely. Veszprém eleste után itt székeltek az egyházmegye püspökei. Kövess András idejében bővítették a várat. Az északi saroktorony, majd a második védőfal építése fűződik a nevéhez. Várnagya, Ormányi Józsa, szintén vasakaratról tett tanúságot. Erős püspöki bandérium is védelmezte a várat és tartományát. A kortársak bevehetetlen sasfészeknek tartották Sümeget. A török ezután tíz esztendeig a vártartományban nem is mutatkozott. A veszprémi és vázsonyi török a Keszthely vidéki hódoltságot akarta kiterjeszteni mind több vártartományra. Legveszélyeztetettebb terület ekkor a tapolcai medence lett, ahol azonban még a csobánci és szigligeti őrség vigyázott a föld népére. Az 1557-es év némi vigaszt hozott a balatoni végek számára. Kifüstölték Vázsonyból Tuigán pasát, és királyi őrséget helyeztek oda. Gyulaffy 1559-ben Bécsbe ment, hogy rendezze a csobánciak fizetésének ügyét. Közben Magyar Bálint portyára vitte szigligeti legényeit, s ehhez a portyához csatlakoztak a csobánciak is. A portya azonban nem sikerült, az őrséget a török szétverte. Mire Gyulaffy Bécsből megérkezett, a török elfoglalta birtokait. Keservesen panaszolta, hogy mindössze három jobbágyháza maradt. Ez a tény mutatja, hogy sikerült a török terve. A tapolcai medence jobbágyialvait a Keszthely vidéki hódoltsághoz tudta a török kapcsolni.
