Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

a koronáját Máriának felajánló István történetet. Ugyanezt a gondolatot tükrözi Kopcsányi Márton 1631-ben megjelent verses Mária-életrajza. A 17. században István király marianus vonása tehát egyre erősödik. A 18. században is hasonló a kép. Faludi Ferenc szent Istvánról szóló énekében ez a gondolat már mintha egy kicsit elszürkült volna, de az ezt a verset is megjelentető gyűjteményben napvilágot látott „Oh ditsőséges Szent Jobb Kéz" kezdetű versben már töretlenül megjelenik ez a Mária-tisztelő vonás, valamint a koronafelajánlás. Bozóky katolikus karbéli kótás énekeskönyvében, Ányos énekes könyvében vagy az Officium Rakotzianum egy Istvánról szóló versében, Verseghy „Oh, szent jobb kéz! földünk' fénye" kezdetű énekszövegében ez a gondolat csak tovább él. Mi több, még 1860-ban is megjelenik ez a gondolat. Ügy tűnik, mintha a magyarországi Mária-kultuszt a protestánsokkal szemben a katolikusok s főleg a jezsuiták István legendává szépített alakjával akarták volna indokolni. A 17. századi Apostagi Graduál, az 1637—1681-ig terjedő időben keletkezett Kecskeméti graduálban, az 1679-ből való Mihály deák kódexében, az 1714—15-ből való Szoszna Demeter Énekes könyvében, valamint a 18. század második feléből való Varsányi-énekgyűjteményben találhatunk egy-egy szent Istvánról szóló verset.

67 István alakja ezeken kívül még nagyon sok helyütt megjelenik. A protestáns Farkas András: Az zsidó és magyar nemzetről című 1538-ban megjelent verses krónikájában, Listius László 1653-ban napvilágot látott a mohácsi veszedelemről szóló emlékezetében ugyanez a Mária-gondolat már nem található. Bertalanfi Pál verses szent István élete, Rajnissnak a szent jobbról írt költeménye, Amadé István-életrajza jelentik a téma egy-egy állomását. Pintér megállapítja, hogy a magyar világi lírában István alakja alig jelenik meg, s ennek oka az, hogy a személye körül a történelem folyamán egyre bővülő legendaanyag glóriás fénybe állította, s így alakja csak a kevésbé vagy az egyáltalán nem sikerült vallásos népénekekben kapott helyet.

68 Érdekes, hogy míg írói tudatossággal tollat fogó költőink nem merték Istvánt megénekelni, addig a népköltészetben egy másfajta, egy reálisabb István-figura alakult ki. Recens regösénekben megmaradt a regösöknek Istvántól való üldöztetésük tudata, másrészről kóbor életmódjuk gondolata. A Jászkúnhalomhoz az a népi hiedelem fűződik, hogy ott húsz jászkún vitézt temettek el elevenen büntetésül azért, mert István idejében nem akarták a kereszténységet felvenni. Kokodváron a néphit szerint egy dombon élve temetkezett el egy csapat pogány, akik nem vették fel a kereszténységet, s a föld alatt arra várnak, hogy újból visszatérjen a pogány világ. Különös, hogy a magyar folklór ilyen mondákat megőrzött, s ezzel talán ellensúlyozta, profanizálta a nem is csak keresztény, de a Máriás katolikus István király legendává szépített alakját.

66 A régi magyar dráma dajkája az egyházi iskola, s így alig remélhető, hogy egy-egy előkerült Istvánról szóló drámaszövegben a valóságos kép kontúrozódjék ki. Ehelyett inkább túlburjánzik a vallási, az aszketizmus, a misztikus fűtöttség a drámák megrajzolta István-figurában. S nyereségnek vehető, ha a téma egy-egy motívumban a vaskezű uralkodóról is fellebbenti a fátylat. Talán nem különös, hogy közelebbi és távolabbi szomszédaink iskolái drámakincsében is megjelenik az első magyar király alakja. 1618-ban