Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)
TANULMÁNYOK - A Szabadegyházai Szeszgyár története 1919 – 1972. (Írták: Berkes Sándorné, Farkas Gábor, Horváth György, Nagypataki Imre, Orbán Béla)
tételeknek birtokában javaslatot tettek az országos vállalat vezetőségének különleges ital gyártásának és palackozásának megteremtésére. A SZOV vezetői ezt a javaslatot elfogadták, de tömegitalok gyártására is ki akarták terjeszteni. A Szabadegyházai Szeszgyár által javasolt értékes speciális, különleges ital felkutatását a SZOV a MONIMPEX-re bízta. Miután a szóba jöhető italok egy része védett volt, a lehetőségek közül a MONIMPEX gin és whisky előállításának, illetve palackozásának licencét tudta megszerezni. A két licenc közül a Szabadegyházai Szeszgyár a whiskyre vonatkozót választotta. Ezután a SZOV a MONIMPEX-en keresztül a Szabadegyházai Szeszgyár részére megkötötte az első nemzetközi szerződést a Rum Company Ltd. Basel céggel, amely szerint a Szabadegyházai Szeszgyárban eredeti skót alapanyagból készült Club 99 skót whisky került kiszerelésre, speciális alakú palackban, tetszetős címkékkel és díszítéssel A szerződés megkötése után a szeszgyárban már 1968-ban megtörténtek az előkézületek a skót whisky tárolásának és kiszerelésének biztosítására, megrendelték a tárolóhordó parkot, kidolgozták a palackozás ideiglenes technológiáját és megépítették, illetve átépítették a hordók befogadására alkalmas épületeket, pincéket. A Szeszipari Kutató Intézet dolgozóival közösen kidolgozták a saját termelésű brandy gyártástechnológiáját, melyhez megtervezték a telepítést, tárolást és a szükséges gépi berendezéseket a meglevő épületek kisebb átalakításával és felhasználásával. A következő évben forgalomba is hozták a különleges minőségű Club brandyt. Az első 22 000 palack Club brandy legyártása után a SZOV a brandy palackozást átadta a Kisvárdai Szeszgyárnak, noha a szabadegyháziak már berendezkedtek a termék gyártására. Előkészületek történtek 1 kg-os csomagokban takarmányélesztő kiszerelésének megteremtésére a háztáji gazdaságok részére. Megépült további 2 db artézi kút, ezek eredetileg a paradicsomüzem vízellátásának biztosítására szolgáltak. Ugyanebben az évben, 1968-ban, megépítettek és rendelkezésének átadtak egy új, korszerű munkásszállást különálló konyhaépülettel. A szeszgyár új diesel-vontatómozdonyt vásárolt, mert a régi már elavult. Ugyancsak ebben az évben megtörtént a csökkentett munkaidőre való áttérés szervezeti és technikai előkészítése. A Magyar Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány 1021/1967. sz, határozata alapján azok a vállalatok, amelyek a termelékenység növelése árán, tehát a teljesítmények csökkentése nélkül vállalkozni tudnak — akár több lépcsőben is a csökkentett munkaidő bevezetésére, 1969. január 1-től áttérhetnek a rövidített munkaidő bevezetésére. A Szabadegyházai Szeszgyár vállalta a ki tűzött feltételek teljesítését és ennek eredményeként 1969. január 1-től minden dolgozóra kiterjedően bevezették a csökkentett munkaidőt. Eszerint a folyamatosan termelő üzemrészek heti 42 órás (6 munkanap után 2 szabadnap), az egyműszakos munkahelyek pedig 44 órás munkaidőben dolgoznak (minden második héten szabad szombat). A csökkentett munkaidőre való áttérés nem okozott zavarokat, a termelést nem akadályozta, nem volt létszám-emelkedés, illetve nem növekedett a túlórák száma, természetesen a dolgozók keresete sem csökkent. A következő évben, 1969-ben, a termelés volumene jelentősen emelkedett. A korábbi termékek mellett elkezdődött a whisky-gyártás. Május 11-én a létrehozott whiskyüzemben megindult a 0,7 literes Club 99