Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - Farkas Gábor: A vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár RT. székesfehérvári üzeme az alapítástól az államosításig 1939 – 1948.

December 7-én délután fél hatkor Padányi hadnagy jelent meg az igazgatói irodában, és Szammer alezredesnek a következőket mondotta: „Alezredes úr! Tessék indulni. Mi a parancsnokságunkkal már indulunk, és csak azért ugrottam ki az autóval indulás előtt, mert két órán keresztül a fenti közlésre telefonösszeköttetést nem kaptam. A hadihelyzetről tájé­koztatást adni nem tudok, valamint arról sem, hogy az útnakindulást mely legkésőbbi időpontig hajtsák végre . . ." Hamarosan megérkezett Székely ezredes is. Közölte az üzemvezetőséggel, hogy parancsot kapott arra: a német bizottsággal itt találkozzék. Székelyt Schwalm, Papp főmérnök és Havasi főművezető végigvezették a gyárban, és egyben tájékoztatták; melyek a gyárnak azon részei, amelyek egy hosszabban tartó harci cse­lekmény alatt elpusztulhatnak. A német bizottság 7-én este a gyárban nem jelent meg, így az ezredes a bénításról semmi határozott intézkedést nem tudott adni. Székely ezredes másnap 12 óráig várta a gyárban a német bizottság tagjait. A gyárvezető e bizonytalanságok közepette mégis intézkedni kezdett. Havasi főművezetőt utasította, hogy az indexpark bénítását kezdjék meg, a nyilas munkások pedig 2 traktor pótkocsit rak­janak meg, és induljanak vele Mosonmagyaróvárra. Egy főhadnagy irá­nyításával 3 pár lófogatot 8-án reggel 6 órára rendelt a gyárba, amely a Mosonmagyaróvárra távozott munkások ellátásához szükséges élelmet szál­lította el. Balogh Kovács főmérnök az Ortskommandón Rittmeister von Peterfit kereste fel, akitől a kiürítéshez kért tanácsot. A német százados szerint másnap (8-án) 6 óráig ráérnek az indulással. Megígérte, ha a hadi­helyzet úgy alakulna, hogy a városból történő kivonulás nehézségekbe üt­közne, akkor a gyárba üzenetet küld. így a rendelkezésre álló — kizáró­lag gyári — járművekre egész éjszaka rakodtak. A két traktoron, a három lovaskocsin kívül még két teherautót, és egy személyautót készítettek fel az útra. Ez utóbbiak 8-án Papp főmérnök vezetésével indultak el. Ugyan­akkor vitték el a gyárból a város tulajdonát képező tűzoltóautót is. 7-én a bénítást parancsra megkezdték: azaz a gépek alapvető kisebb részeit —, amelyek nélkül huzamosabb ideig a gép működésbe nem hozható —, le­szerelték, egyes részeket a gyár területéről is eltávolítottak. Ezeket jó­részt Magyaróvárra szállították. December 8-án egy visszavonuló német alakulat mérnök-hadnagya tért be a gyárba, és néhány darab esztergakést vett magához. Látta a gyár állapotát, Havasinak kijelentette, hogy azt nem bénították. Szabotálásnak minősítette és fenyegetőzött, hogy ilyesmiért Németországban főbelövik az embereket. A gyárat valóban olyan állapotban találta, hogy néhány napon belül üzemképes állapotba lehetett volna hozni. Ezért kijelentette, hogy fel fogják azt robbantani. Havasinak sikerült azonban megnyug­tatni a németet azzal, hogy a kiürítés még folyik, de azt kizárólag gyári járműveken tudják lebonyolítani, mert a hatóságok vagonokat nem adtak. A német egy kis fúrógépet és köszörűgépet kért még és eltávozott. De­cember 8-án Brázay igazgató Mosonmagyaróvárról Székesfehérvárra in­dult. Móron találkozott a fehérvári gyári vezetőséggel, akikkel visszauta­zott Magyaróvárra. Brázay Budapestre telefonált a részvénytársasághoz, amelyben vázolta — fehérváriaktól hallottak alapján — a kiürítés helv­zetét. Azt mondotta, hogy a gyári vezetőségnek oly hirtelen kellett el­hagynia a gyárat, hogy ott szinte semmiféle bénítást nem tudtak véghez­vinni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom