Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)
Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században
csak kell valaki, aki ezt a nyelvi „ösztönösséget" meg is tudja fogalmazni, s tudatosabbá is tudja tenni, s az iskola többé nemcsak az antikvitásnak, a görög és a latin nyelvnek, hanem az annyira lebecsült nyelvnek, a parasztok nyelvének is otthont ad. Míg azonban a magyar nyelvűség az iskolában általánossá válik, évtizedeknek kell eltelnie, s meg kell szűnnie a jezsuita rendnek, amely uralta Magyarország és Erdély nagy városainak katolikus iskoláit. Ezek után nem marad hátra más, mint hogy a fehérvári iskolai színjátszásról szerzett tapasztalatainkat összegezzük. Ennek a városnak az iskolai drámatermése kifejezetten didaktikai funkciójú. Szórakoztató célja itt alig van a színjátéknak. Egy-egy darab előadása iskolai feladat, vizsgafeladat, az ünnepélyes évzáró ünnepély legfőbb programpontja. Ezért a források a drámacímekről alig tesznek említést. A jezsuiták itt theatrumot nem építettek, csak az iskola egyik termét biztosították színjáték céljaira. Fehérvárnak, kisváros lévén, nagyobb teremre talán szüksége nem is volt. Az iskolai oktatómunka mellett itt az úgynevezett akadémiák is komoly szerepet kaptak. Ezek az akadémiák ugyanúgy tartottak év végi nyilvános díszülést, mint az iskola egész tanulóifjúsága. A történelemoktatás hiányosságait, amelyről fentebb már beszéltem, az akadémiákon nyert ismeretekkel lehet pótolni. A kisváros kislétszámú iskolájában viszont szokatlan — adataink jelentékeny része szól erről —, hogy a darabhoz színlapot is nyomtattak. Bár ismert ez a módszer, mégis feltűnő, hogy fehérvári tanárok ilyen publicitást akartak biztosítani rendezvényeiknek meg talán a jól szereplő s a jutalomra érdemes diákoknak is. Adataink úgy hisszük elegendőek ahhoz, hogy ezek alapján rekonstruálni tudjuk Székesfehérvár 17—18. századi színi múltját. Alig telik el a jezsuiták feloszlatása után néhány évtized (mindössze 32 esztendő), s Fehérvártt már hivatásos színészek játszanak az újonnan felépített színházban. 1805. március 11-én Weber Oberonja volt ennek az új épületnek a nyitó darabja. Czenner ki is emeli, hogy míg a többi magyar városban a színészeknek és a színjátszásnak ebben az időben otthont a fészerek, pajták, csizmadiaszínek adtak, itt a 19. század legelején „színpaddal, nézőtérrel, széksorokkal, sőt páholyokkal is rendelkező fedett, fűthető színházterem" volt. 101 Talán felesleges is feltennünk a kérdést: elképzelhető-e ilyen nagyszerű színház abban a korban a közönség színi igénye nélkül? Aligha. Ezt a színház iránti igényt azonban minden gyarlósága, színvonaltalansága ellenére is a 18. századi iskola diákjai élesztették, tartották, táplálták Székesfehérvár közönségében, amely hovatovább a színlapok révén már nemcsak a színjátékról, hanem a színház propagandájáról is alkotott magának képet A hivatásos színház és a színjátszás tehát már jól kitaposott nyomon indulhatott el. S bizonyos, hogy 1805-ben élt még nagyon sok olyan fehérvári polgár, egykori diák vagy szülő, esetleg kíváncsi érdeklődő, aki láthatta évtizedekkel azelőtt a diákság többnyire naiv, de minden esetben lelkes játékát. így vált valamiképpen a színjátszás ősévé az egykori fehérvári gimnázium, s így váltak a színház első honfoglalóivá az ősi város deklamáló diákjai.
