Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

A magára maradt Dániel Istenhez imádkozik: szánja meg már a het­ven esztendeje Babylonban sínylődő népe sorsát. (III. 2.) Arbaces zavarja meg az agg próféta imáját. S elmondja a lakoma közben megjelent csodálatos látomást. Egy kéz jelent meg a fehér falon, s ez valamit írt a falra. Az írás értelmét senkisem tudja megfejteni. Bol­disár érte küldött. (III. 3.) Dániel megjelenik Boldisár előtt, aki az írás megfejtőjének ajándékot kínál. A próféta elismétli Nábuk (Nabukodonozor) sorsát. Az gőgösen uta­sítja vissza a már beteljesedett egykori jóslatot, mondván, hogy a méd és a perzsa seregek már feladták a küzdelmet, megfutamodtak. Hogy az ősz Dániel jövendölésének a legkisebb valószínűsége se legyen meg, Cyrus halálát Boldizsár meg akarja gyorsítani. (III. 4.) A dölyfös, akarnok királyt Dániel isteni félelemre inti. (III. 5.) Arbaces Cyrust kíséri be ebben az újabb jelenetben. Megpróbálják ;sarolni. Azt hazudják, hogy fia már meghalt. Cyrus siratja Cambysest, 3oldisár pedig örvendezik és gúnyolódik foglya keservein. (III. 6.) A színen maradó Arbaces Boldizsár fia halálának hírével akarja arra kényszeríteni, hogy áruja el a pártolók kilétét. A perzsa király hajtha­tatlan. (III. 7.) Gobriás jelenik meg. Arbaces Boldizsárhoz küldi, hiszen „lárma haso­gattya az eget", a pártosok megtámadták a palotát. A király élete egy cérnaszálon függ. Arbaces ezután elrohan. (III.8.) Gobriás beszámol az eseményekről. Ottanes már körülvette csapatá­val az udvart. Már csak az van hátra, hogy Boldizsárnak életét is ve­gyék. Cyrus még mindig fia halálát siratja. Maga is szívesen halna meg, Gobriás azonban meggyőzi, hogy Cambyses halálát meg kell bosszulnia. (III. 9.) Chaldaea király rémülten rohan be a színre, s rémülten kér segít­séget. Úgy érzi Cyrusnak sikerült elérnie, hogy remegve lássa. (III. 10.) Arbaces fut a királyhoz: azonnal menekülnie kell. Ottanes keresi ha­lálra. Gobriás még mindig leplezi, hogy ő is részese a pártolkodásnak. Arbaces azonban tisztán lát. Megtalálta Gobriás gyűrűjét Cambysesnél, s ez is bizonyítja, hogy az összeesküvés egyik feje éppen ő, hiszen Cam­bysest meg akarta menekíteni. Ottanes még mindig nem érkezik a sereg­gel, Gobriásnak az élete forog kockán. (III. 11.) Megjelenik Ottanes, elfogatja Boldizsárt, aki Arbacestől kérne segít­séget, Ottanes azonban könyörtelen. (III. 12.) Arbaces most Cyrushoz könyörög a király életéért, s bevallja, hogy eddig fia halálhírével csak zsarolni akarta, s tüstént el is küld Camby­sesért Cyrus. (III. 13.) Dániel állítja meg Arbacest, hozza magával az ifjú királyfit. Apa és fia Cyrus és Cambyses kölcsönösen örülnek egymásnak. Végül a perzsa király mindenkit felszólít, hogy a győzelemért eddig soha nem látott pom­pával adjanak hálát az isteneknek. Dániel figyelmezteti, nem Babylon isteneinek, hanem Israel egyedül igaz Istenének zengjen hálát. Isten ha­talmas, s képes volt visszájára is fordítani a dolgot. Isten intézte, hogy a gőgös Boldizsár bűnéért halállal lakoljon. (III. 14.) Ottanes érkezik két kísérő katonával, s jelenti, hogy Boldizsárt a sereg felkoncolta, készen vár tehát a trón Cyrusra. Már elindulnak, amikor Dániel szava hangzik ismét: Chaldaea trónját nem Cyrus fogja elnyerni

Next

/
Oldalképek
Tartalom