Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Balázs László: Alsófokú oktatás a Vértesalján 1816-ban

bergi Káté, számtanból az osztás, a pénzek ismerete, Magyarország története (ez már Losontzi Hármas Kis Tükör könyve alapján), természettan, írásból levelek, szerződések írása, mezőgazdaságtan. — A tananyag még javarészt egyházi jellegű, de már a reáliák is jelentkeznek benne. Felsorolásuk szükséges, mert később a válaszok ezeket említik röviden. A III. részben a centrális iskolában tanítandó latin nyelvről azt mondja, nevetséges, hogy az ember ezen a nyelven beszéljen. Különben is az igazi deáknyelvet szólások formáival annyira elrutították, hogy a nyelv hajdani mesterei nem ismernének rá a régi deákságra. A cél a régi deákírókat megérteni. Az előírás IV. része szól a leányiskolákról. „Azt tartották, s fájdalom tartják még ma is nagy részént a szülék, hogy a leánygyermekeknek többet tanítani és tanulni nem kell, mint amennyi egy gazdasszonynak szükséges. (2. 1.) A leányok tanításának hátra maradása azért is volt, mert a leányiskoláknak az volt a szerencsétlenségek, hogy „azokat ollyan tanítók lepték el leginkább, akik vagy próbát sem mernének tenni fiúoskolák tanításokkal, vagy tapasztalásból oda alkalmatlanoknak ítéltetvén, útnak eresztettek." (83. 1.) Ezt orvoslandó, az egyházmegyék esperesei a leánytanítókat vizsgáltassák meg, s az alkalmatlanok tellyességgel be ne vétessenek, s akik pedig már tanítanak, azokat a helybeli lelkipásztorok oktassák tovább. A leányokat 6 esztendős korban fel lehet adni az iskolába. Leánytanítók csak nősek lehetnek. A leányok az I—II. évben minden különbség nélkül azt tanulják, amit a fiúk, a III—IV. évben is csak kevés különbséget téve. Tizenöt évvel azután, hogy a Duna melléki egyházkerület „tanításmódja" megjelent, Báthory Gábor püspöknek a tanítókról, a beiskolázásról, a tanulók szociális helyzetéről a következőket jelentik: Az első, amit a püspök kért, a tanító személyére vonatkozó adatok. A jelentésekből azt láthatjuk, hogy a tanítók, vagy ahogyan őket akkor nevezik, rektorok, között van 12 fiatal, köztük Bicskén, Bogárdon, Lovasberényben, Mányon és Zámolyban akadémikus rektorok.

7 Ezek számára a 2—3 esztendő csak átmeneti idő, céljuk a külföldi akadémia, s később egy lelkészi állás. Javarészt Debrecenből jönnek, de vannak Sárospatakról is., sőt újabban ebben az időben már Pápáról is. Az egyházak úgy hozzák őket professzoraik ajánlása alapján. Mielőtt kijönnének, 1792-től alkalmassági vizsgát is kell tenniök. A debreceni kollégiumban 1795-től a kollégiumi praeceptorok felügyelője külön didaktikai (tanításmódszertani) előadások tartására volt kötelezve,

8 sőt az alsóbb évfolyamokon ez külön tantárgy, mégis a vértesaljai egyházmegye közgyűlése 1803-ban annak az óhajának ad kifejezést, hogy jó lenne, ha az oskolamesterek egy „pedagogicum institutumban" (tanítóképző intézetben) tanulnák meg a gyermekek tanítását, vagy a nemes collégiumokban a professzorok tanítanák őket erre, s az alkalmatlanokat nem küldenék ki rektoriakra:' De a növekvő tanítószükséglet kielégítésére a tiszántúli egyházkerület 1816-ban úgy intézkedik, hogy rektoroknak (kántortanítóknak) azok is kimehetnek, akik a tanítóképesítő vizsgát letették. 1825-ben Debrecenben felállítják az első pedagógiai tanszéket, majd 1839-ben a Duna-melléken, Nagykőrösön „a mesterképző oskolát" azok számára ,akik nem óhajtanak Debrecenbe menni. Sárospatakon és Pápán nem foglalkoznak annyira a pedagógiai képzéssel, mint Debrecenben. De az előző évekből átjövő tanítók révén is