Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Balázs László: Alsófokú oktatás a Vértesalján 1816-ban

kívül már csak Bia, Tök, Tinnye, Páty és Uny tartozott hozzá. Kutatásunk során ezt a területet vizsgáltuk meg, ide véve a tolnai református egyházmegyéhez tartozó Cecét is. Az egyházközségek a következők voltak: Cece, Aba, Acsa, Alcsut (Felcsut, Doboz filiákkal, ahol azonban iskolák és tanítók voltak), Baracska, Bia, Bicske, Bodmér, Bogárd-Tinord, Csabdi, Csákvár, Etyek, Gárdony, Gyúró és Kuldó, Kajászószentpéter, Kápolnásnyék, Lovasberény, Mány, Pákozd, Pátya, Páty, Sárkeresztúr, Seregélyes, Sukoró, Tabajd, Tinnye, Uny (praeoráns, előkönyörgő tanítóval), Tök, Vál, Velence, Veréb és Zámoly, — 32 egyházban 34 iskola. A látogatást Báthory Gábor püspök végzi 1816 júniusában. A látogatás adatai forrásszerűek. Ez az első egyetemes, minden egyházra kiterjedő püspöklátogatás ezen a vidéken. A katolikus egyházban volt több is, így többek között 1747-ben, amikor Padányi Bíró Márton vette számba minden egyházát mindenre kiterjedő vizsgálattal. Az 1790—91. XXVI. t. c. alapján a protestáns püspökök is végezhettek ilyen egyházlátogatást. Ez azonban a napóleoni háborúk miatt egészen 1816-ig elmaradt. — A látogatás előtt az egyházi dolgokra vonatkozó kérdései mellett előre bekéri írásban az iskola tanítójára, jövedelmére, az iskola épületére vonatkozó adatokat, kéri az iskolások névszerinti összeírását, tudni kívánja a beiskolázás mértékét, érdeklődik a gyermekek himlőoltása iránt, és a jelentésekből adódnak adataink.

1 Az alsóbb fokú református iskolákban nem volt egyforma a tanítás szintje. A türelmi rendeletig (1781.) az egyházi hatóságoknak nem volt módja, hatalma az iskolák tananyagának, módszerének stb. egyesítésére, szabályozására. Az egyes egyházak éltek, ahogy tudtak, s tanítottak a maguk lehetősége szerint. Az 1816. évben, a látogatás idején azonban már van három egységesítő, sarkalatos pont, amelyhez az egyházak és iskoláik igazodnak. 1. A debreceni anyaiskola Methodus-a.

2 A debreceni kollégium volt a XVI. századtól kezdve a református egyház központi iskolája, különösen azután, hogy a sárospataki iskolát Báthory Zsófia a Wesselényi-összeesküvés után Patakról elűzte, az a Rákóczi-szabadságharcig Erdélyben bujdokolt, pápai főiskolát pedig királyi parancs szüntette meg 1753-ban, s csak a türelmi rendelet után alakult újra. A debreceni iskola képezte a lelkészeket, tanítókat egyaránt. Az onnan kikerülő tanítók vagy academicus rectorok voltak, azaz olyan lelkésznövendékek, akik a főiskola elvégzése után kimentek nagyobb egyházakba tanítani két—három esztendőre, s az itt nyert, megtakarított jövedelemből azután külföldi akadémiákra mentek tovább tanulni, s hazajőve lelkészek lettek. Vagy olyan deákok, akik megelégelték a tanulást, s megházasodva kisebb iskolákban helyezkedtek el, a tanítás mellé sokszor a jegyzőséget (notaria) és a harangozást elvállalva. Voltak még azután praeceptorok (segédtanítók), akik a főiskolából tanulás közben, vagy annak a végén a téli időre, néha mint másodtanítók állást vállaltak, amikor több tanuló járt iskolába és egy tanító nem bírt már meg velük. A debreceni főiskola azon iskolák és tanítók számára, akik vele tartották a kapcsolatot. — ezeket az iskolákat partikuláknak hívták,'

1 — 1770-ben még a Ratio Edueationis előtt egy egységes tantervet, módszertant (methodus) adott. Ez nyomtatásban is megjelent, és minden Debrecenből kikerülő tanítónak, hozzá tartozó iskolának, az alsó foktól a főiskoláig követni kellett. Az alsófokú iskolák rektorainak, praeceptorainak,