Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - Sárvári Elemér: A Székesfehérvári Gázgyár története 1872 – 1973.

ténete. Hadd idézzük ezen a helyen néhány gázgyári alkalmazott nevét, akik ebben az első időszakban végzett értékes munkásságukkal megbecsülést szereztek maguknak: Mráz Vendel a gáztermelő-berendezések szerelését végezte, az üzembe helyezést követően itt telepedett le és művezetői beosztásban, később mint telepvezető 1922-ig állt a gázgyár alkalmazásában. A gázhálózatépítők sorában Adler Zsigmond csőszerelő a későbbiekben mint művezető irányította a gáz elosztásával kapcsolatos munkákat. Az építés folyamán a különböző vállalkozók munkájának egybehangolását és az építési munkák ellenőrzését Töltényi Antal irányította. A szénlepárló üzem berendezései az akkori szokásoknak megfelelőek voltak. A négy gázfejlesztő kemence egyenként három retortával épült, a termelt kőszéngáz léghűtő, majd nedves- és száraz tisztító berendezésen, valamint üzemi gázmérőn át a 720 m

3 űrtartalmú gázharangokba áramlott. Innen nyomáscsökkentő készüléken, valamint a 12 037 méter hosszú utcai vezetéken keresztül jutott a fogyasztóhelyekhez. Kezdetben 136 lámpa szolgáltatta a közvilágítást és a fogyasztóhelyeken összesen 1500 gázlángot alkalmaztak. Az üzemeltetés első évében 500 tonna jó minőségű sziléziai gázszénből 150 000 köbméter világítógázt, 320 tonna kokszot és 20 tonna kátrányt termeltek. Ez a mennyiség szerénynek minősül, hiszen a termelés a rendelkezésre álló teljesítőképességnek csak 30%-át tette ki. A dolgozók létszáma alacsony volt. Az igazgató mellett egy gázmester, egy hivatalnok és öt munkás dolgozott a telepen, az ügyviteli munkákat a főrészvényes, a Kereskedelmi Bank alkalmazottai végezték. A lakásokban eleinte csak gázvilágítást alkalmaztak és ez olcsóbb volt, mint a korábbi petróleumvilágítás. Ennek ellenére a kezdeti felfutás után a gázvilágítás nem vált általánossá, mert a gázberendezések költségét csak a tehetősebb polgári réteg vállalhatta. A vállalkozó számára a városi közvilágítás biztos anyagi bázist jelentett, hiszen a város az üzemeltetés első évében 7000, hat év múlva pedig 9500 forintot biztosított a közterületek világítására. Ekkor már 236 utcai gázlámpa működött, ezeknek fele fél éjszakán, a másik fele egész éjszakán át világított. A gázvilágítás mellett szívesen alkalmazták a kokszfűtést, különösen a Krén Ignác helybeli kályhamester által készített új szerkezetű töltőkályhák elterjedése után. 1875-ben a Déli Vaspálya Társaság a műhelyek és a vasúti állomás világítására a gáztermelésnek 16—18%-át kitevő jelentős gázmennyiséget igényelt. 1879-ben Székesfehérvárott nyílt meg az első országos ipari, termény- és állatkiállítás. A kiállítás szemléltetően mutatta az ország kapitalista fejlődését és jó alkalmat szolgáltatott a gázgyári termékek hatásos népszerűsítéséhez. Az üzemeltetés első másfél évtizedéből származó eredménykimutatások szerint a befektetett tőke és kamatai az eltelt éveknek megfelelő mértékben amortizálódtak és az értékcsökkenési leírások mellett a mérlegekben kimutatott nyereség a beruházott összegnek 6—8%-a volt. Villanyvilágítás Székesfehérvárott A technikai fejlődés során rövidesen megjelent a gázfények új versenytársa, a villanyvilágítás. 1895-től kezdődően egymásután épültek hazánkban az egyenáramú áramfejlesztő telepek. Nagy Ignác városi tör-