Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849
„csendben" a nyomozásra nyugalmasabb lehetőség nyílott: Modrovich alszolgabíró 1836. január 16-án hallgatta ki — vallomásukat írásba is foglalva — Tóth Pál jegyzőt, Tonka György bírót, Mátó Dömötör adószedőt és öreg Fekete Györgyöt. A vallomásokból — elsősorban Tóth Páléból — a „lázítás" résztvevőinek a névsorát állíthatta össze Modrovich: Faragó Mihály (V4 telkes), Fanyar Mihály (zsellér), Zsebeházi György, Gyalus István (V2), ifj. Fekete György (1), ifj. Söti János ('•_>), özv. Nagy Mihály (zsellér), Précsényi Imre, Vészó György (V2), Szabó János (zsellér), Gulyás János, Sumlitz Imre ( J ,2), Ujbányi István (V2), Baratsi István, Murger János (zsellér), Dusnoki Ferenc, Szlávik Márton (zsellér, aki Kenessy főszolgabíró jelenlétében fennszóval kiabálta „csak ez a császári fejedelem jó, mert ő adta nékünk az igazságot, és az Istenben boldogult nem volt jó"), Széköly István (zsellér, aki Kovács Ferenc esküdtnek „szeme közé köpdösött, kiáltván, ki kell a vén kutyákat vetni"), Juhász Ádám (aki azt állította, hogy a jegyző és a preceptor az oka, hogy a szegénység 6 év óta annyi adót fizet), Mészáros Mihály (jobbágy, aki a jegyzőt a város eladójának nevezte), Rekenye János ( 5 /s sessiós) és Omodi Ágoston V2 sessiós), akik azzal lázítottak, hogy ők bíróságuk alatt nem látták a szerződést. A négy vallomásból Modrovich a lázadást teljes egészében felderíteni nem tudta, s jelentette is a megyei törvényszéknek február 16-án, hogy „több kérdésre is, a megvakított népségnek vakmerő tagadása miatt igen kevés felvilágosító körülállás derül világosságra", s a jobbágyok még a szembesítéskor is tagadtak. Mátó Dömötör adószedő szerint „jól lehet ezen dolgok bizonyságára a Helység nagy részét előállítani lehetne, de minthogy a titkos összetartás nagy, belsőjében pedig senkinek beléje látni nem lehet". Modrovich egy küldöttség kirendelését kérte, amely a vizsgálatot „a törvényszék képében" folytatná. A megyei törvényszék február 20-i üléséből a kért bizottságot „elegendő assisztenciával" kirendelte, s ez április 14-én jelent meg Pentelén s tagjai voltak: Nagy József és Gyöngyösi Kis Antal táblabírák, Kenessey Károly főszolgabíró, Szüts József esküdt és Szőke Sándor tiszti alügyész. A bizottság Mondbach földesúr házában szállt meg, de amikor a főszolgabíró ide hivatta — kihallgatásra — a jobbágyokat, azok visszaüzentek, „hogy annyira van Mondbach Károly úr háza a Városházához, mint a városháza Mondbach úréhoz". A bizottság pentelei működése azonban mégis „eredményes" volt: a fehérvári tömlöcbe kísértetett Szlávik Márton (zsellér), Székely István (zsellér), Kovács Ferenc (egésztelkes jobbágy), Juhász István (féltelkes jobbágy), valamint Rekenye János (öt fertályos sessiós jobbágy). A rabok (a „vasban állók") a megyei börtönben „önvallomást" tettek: Szórád és Précsényi még februárban (27-én, illetve 18-án), az új rabok pedig április 19-én és 21-én. Szórád, amikor megkérdezték tőle, hogy ,,mi oka megfogattatásodnak?'' — azt válaszolta, „hogy én, valamint a többi Dunapentelei lakosok, az új törvények szerint a Földes Uraságoktól földet a zsellérek számára is kiadatni kívántam, úgy szinte, hogy szolgabíró úr által Fehérvárra küldött levelet, én is, az népséggel egyetemben, miután az jegyző által való elárultatásunkat az levélben gyanítanánk, feltöretni kívántam". A „Tekintetes Nemes Fejér Vármegyének 1837. április 21-én folytatva tartott Törvényszéke" Szórád Márton, Précsényi Pál, Szlávik Márton, Rekenye János, Székelyi István, Kovács Ferenc és Jurinka István „mint
