Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849
felosztása több mint száz esztendőre (egészen 1945-ig) meghatározta azokat a kereteket, amelyek között a pentelei parasztságnak élnie kellett. A földesuraknak erre a meghatározásra, az úrbérrendezés szabályos útján, megvolt a törvényes lehetőségük. A lehetőséggel azonban csak akkor éltek, amikor annak hasznát is látták. A rendezés — a jobbágyság ellenállása dacára —- 1808-ban megtörtént. A rendezés oka, illetve a haszna, a földesurak majorsági gazdálkodásának az igénye, s a majorsági gazdálkodás céljainak a kielégítése volt. Ezek az igények azonban az úrbérrendezés után sem szűntek meg, sőt a konjunkturális lehetőségek által ösztönözve még növekedtek is. Kielégítésükre alkalmat adott a jobbágyság legelőelkülönítési kérelme. Ennek a kérelemnek az uraságok — a megye közben jöttével — eleget is tettek: „atyai gondoskodásból". Feltételül szabták azonban a falu határainak új elrendezését. Ez a csereszerződés megkötése útján meg is történt. Felvetődik azonban a kérdés, hogy vájjon a csere a jobbágyoknak is érdekében állott-e? Hiszen egy évvel a legelő elkülönítése után „több pentelei lakosok" panaszolták a megyénél, hogy „az Elöljárók által a legelő felosztatván, marháik annak szűk volta miatt meg nem élhetnek". 1 '" Hasznára volt-e a falunak a csereszerződés és mi volt az oka annak a csereszerződésnek, melynek a lényege az, hogy a jobbágyok jó szántóföldekről mondtak le a legelő nagyobbításának a kedvéért? Vajon az-e, amit a csereszerződés a bevezető részében állít, hogy a pentelei jobbágyok a nekik kiosztott censualis földeket — részint erőtlen marháik csekély száma miatt, részint, mert ezek terméséből a földesuraknak harmadot kötelesek kiadni — rosszul és kevés szorgalommal művelték? Vagy inkább az, hogy a pentelei jobbágyok, illetve a falu elöljárósága (vagy éppen a birkáttartó gazdák) a legelőterület nagyobbítását hasznosabbnak tartották, mint a drágább cenzuális földek művelését? S vajon a csereszerződés megkötése a község valóban közös kívánsága és közös érdeke volt? Ezekre a kérdésekre az egy évtized múlva, 1836 decemberében kirobbant pentelei parasztmozgalom adott feleletet. Az 1836 decemberében kirobbant mozgalom vezetője Szórád Márton kisházas zsellér és csizmadiamester volt. Szórád Márton Révkomáromban született 1797-ben, s csak 1820 körül került Pentelére, valószínűleg mint vándorló mesterlegény. Itt az évek során kis házat vásárolt, s megnősült. Családi élete igen szerencsétlen volt: első feleségét 1831-ben a kolera vitte el, első és második házasságából sok gyermek született, de csaknem mind csecsemő- vagy gyermekkorában meghalt. Mikor az 1832—36. évi törvények „honi nyelven" nyomtatásban megjelentek az 1836. év végén, Szórád Márton éppen Pesten járt, s megvásárolta a törvénykönyvet, „mivel vele a könyvárus megkínálta s még a városházánál nem volt meg". Hogyan került s miért ment be Szórád Pesten a könyvesboltba, arról nem beszélt. Már Pentelén hallhatott az 1832—36. évi országgyűlésen hozott törvényekről, mert a Helytartótanács rendelete értelmében azoknak a jobbágyokra vonatkozó részét a földesurak kötelesek voltak minden faluban ismertetni. Ez Pentelén is megtörtént, azonban az uradalmi tiszt csak elhadarta az olvasást, a jobbágyok nem sokat értettek belőle, de azt megtudták, hogy a törvény róluk szól.
