Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

Az urbárium bevezetése és a Szórád-mozgalom A pentelei földesurak 1794-ben a szerződés „jobb karba hozásán" azoknak a korlátozásoknak a megszüntetését értették, amelyek útját állták egyrészt a falu határának, másrészt a jobbágyok munkaerejének a saját szükségleteikre való szabadabb kihasználásának. Ezért, ennek elérésére, nem megyei deputatio vagy úriszék által, hanem a szokásos évi concursusukon, 1804. október 8-án elhatározták; „minthogy D. Pentelén az Urbárium introducaltatott ugyan, de eddig effectusba nem vétetett, az pedig a' Földes Uraságoknak nagy hasznára lehetne" — meg kell kezdeni az urbariális regulációt. Ennek véghezvitelével Pintér Györgyöt, gróf Festetics György fiskálisát bízták meg, akit utasítottak: a dolgot úgy intézze, „hogy a' mostani pascuum a' mennyire lehet calcaturára forditasson, s a' helyett pedig a' forrásos völgyes szántó földek közönséges legelőre hagyattassanak". Elrendelték azt is, hogy a földesurak allodialis és urbariális competentiája, a rétek helyett adandó adjustationalis földeken kívül, minden calcaturában egy tagban szabattassék ki.

110 Az urbárium bevezetése, ha csak a robotnapok számának mennyiségét tekintjük, az előzőknél jóval súlyosabb terhek viselését jelentette a jobbágyság számára, nem évi 12 nap robotot (mint 1744-ben), nem is 170 hold gabonatermő szántóföld megmunkálását, elvetését és a termés betakarítását (mint 1769-ben), hanem egy egész telek után 26 napi igás vagy 52 napi gyalogrobotot. S a terheknek és kötelességeknek az urbárium által történő új szabályozásán túlmenően a falu határának a földesurak elsődleges szempontjai szerinti új felosztása és a jobbágytelkeknek ennek alapján végrehajtott új kimérése is érzékenyen érintette a falu jobbágyságát. Az úrbérrendezésre, az urbárium bevezetésére, 1806-ban került sor, de ennek a jobbágyok ellene szegültek. 1807. június 17-én jelentették a pentelei földesurak a vármegyének, hogy „az urbariális regulatiohoz kezdvén a jobbágyok által intézeteikben gátoltatnak, s mivel nagyobb izetlenségektől is tartanak", kérték a megyét, hogy utasítsa a járásbeli szolgabírót „a nyughatatlanságoknak alkalmas módok által való megelőzésére". Modrovich Ignác szolgabíró azonban — mint a megyei kisgyűlésnek 1807. július 24-én jelentette — „a Dunapöntölei lakosokat minden hivatalbeli előadása és közben vetése után is, azon sessioknak, a mellyek a Nagyméltóságú Magyar királyi Helytartó Tanáts által is helybe hagyattak, Urbariális Regulatio szerint vannak kirendelve, fel vállalásokra nem bírhatta". S hiába ment ki a faluba, másodszor is, Modrovich szolgabíró, akkor már a megyei főfiscalissal Podhorszky Józseffel, s próbálta azokat a jobbágyokat „a kik sok várakozás után elöl állottak, az földeknek fel vállalására rá birni", s hiába fenyegette őket testi büntetéssel is, azok „egy szívvel lélekkel ollyképen nyilatkoztatták ki magokat, hogy mihelyest a Földesuraságok őket illendőn kifizetik, készebbek egészen Helységestől felkerekedni, s más vidéken szállást és lakhelyet keresni, hogysem az Urbáriumot elfogadni, s az urbariális házhelyet elvállalni". A megyegyűlés harmadszorra — 1807. szeptember 15-én a főfiscalist és a szolgabírót már a megyei strázsamester és néhány katona kíséretében küldte ki a faluba, azzal az utasítással, hogy „a nyakassabbakat ki