Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Balla József – Baranyi Ferenc – Remetey Tibor: A város és alkotója

cikkei mellett a Sztálin városi, majd Dunaújvárosi Hírlap hasábjain népszerű formában írt cikkekben törekedett az itt élők építészeti kulturáltságát elősegíteni. Lehetőséget adott a közönségnek arra, hogy elképzeléseit, terveit előre bemutatva, arról véleményt formálhasson. A közönség véleményét — azt értékelve — munkájában figyelembe vette. A városról nemcsak hazánkban tartott szinte rendszeresen előadásokat, hanem a Római Magyar Akadémia meghívására Olaszországban is. 1963-ban a Magyar Építőművész Szövetség küldöttségének tagjaként Mexikóban és Kubában járt. Az 1964-ben beindított városépítés-városgazdaság szakmérnök karon a gyakorlati tervezés előadója volt. A városépítésben elért tudományos és gyakorlati eredményeinek elismeréseként a Tudományos Minősítő Bizottság már 1959-ben a műszaki tudományok kandidátusává nyilvánította. 1961-ben pedig a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektora és az Építészmérnöki Kar dékánja az építészmérnöki szaktudományból műszaki doktorrá avatta. Már 1953-ban megkapta a legmagasabb szakmai kitüntetést, az Ybl-díj I. fokozatát is. A díj odaítélésének indoklása a következő volt: „A szovjet építészet megismertetése és építészeti, elméleti munkája." Mindezek mellett minden elfogultság nélkül állítjuk, hogy Weiner Tibor életének legértékesebb, legmaradandóbb műve Dunaújvárosért kifejtett tevékenysége volt. Dunaújváros első szocialista városunk. Mint ilyen, sok sajátos vonással rendelkezik a háború utáni magyar urbanisztikai létesítmények sorában. Találó Merényi Ferenc sommás értékelése a városról a „Magyar Építészet 1867—1967" című könyvében: ,,. .. Dunaújváros érdekessége, hogy nyitott könyvként tárja elénk a felszabadulás utáni magyar építészet egymást követő, jól megkülönböztethető szakaszainak próbálkozásait, sikereit, kudarcait, mindig a felismert hibák kiküszöbölésére irányuló törekvéseit." Minden bizonnyal ez az egyik oka annak, hogy a városnak, mint a magyar városrendezés egyik jelentős alkotásának értékelésében annyi vita volt, s valószínűleg lesz még az elkövetkezendő időkben is. Sajátos vonása a városnak magyar vonatkozásában, hogy ilyen nagyságú város, egy központi akaratból, ilyen rövid idő alatt még nem épült nálunk, s talán ez is teszi, hogy összehasonlítani csak évszázadok alatt „nőtt" városokkal tudjuk, s ez az összehasonlítás nem minden esetben előnyös Dunaújváros számára. A legtöbb támadás azonban mind a szakemberek, mind a laikusok részéről azért éri, mert építésének legismertebb szakasza azokra az évekre esett, amikor a magyar építészet az akkori művelődéspolitikai irányelveket követve, elhagyta a modern építészet útját, és a szocialista, haladó építészet formanyelvének a klasszicizmusra, mint a haladó reformkori nemzeti hagyományokra épülő szocialista realizmusnak nevezett, de valójában archaizáló, eklektikus stílust választotta (1951— 54). Sokáig valóban ez a stíluskorszak nyomta rá bélyegét több okból a városra. Első lakóegységének építése (a Kossuth utca, Szórád Márton út, Építők útja és Vasmű út által határolt területen elhelyezkedő városrész) még az 1951-ben meghirdetett „szoc. reál." előtt kezdődött, amikor országszerte építészetünk felszabadulás utáni első korszakát élte, amely a modern építészet térfoglalásának jegyében zajlott. A már megalakult állami tervezőintézetekben tervezett első modern típuslakóépületek voltak e lakó-