Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Balla József – Baranyi Ferenc – Remetey Tibor: A város és alkotója

az alapgondolat, nevezetesen egy főtér köré szervezték a központképző létesítményeket. Erre a megoldásra ösztönzött a város akkor elképzelt nagysága, aminek léptékéhez egy főtér is elegendőnek látszott, a történelmi kisvárosok példája és az a remény, hogy egy ilyen nagyságrendű városközpontot egy építési ciklus alatt meg lehet valósítani. Ez az elképzelés a főtérre kerülő épületeknek egységes architektúrával való megvalósítását vonta maga után a tervekben. A gyakorlat rácáfolt arra az elképzelésre, hogy a főtér egyidőben megvalósulhat. A városnak nem volt annyi pénze, hogy ezeket a jelentős közintézményeket egyszerre beruházza. Később a tervezés számára is egyértelművé vált, hogy a főtér egyidejű megvalósításáról le kell mondani. Ez, valamint a megváltozott nagyságrendű város léptékében más központ kialakítását igényelte. Kézenfekvő volt a központ kialakításának az a módja, amely a központ funkcióit területileg megosztja, több egymáshoz kapcsolt térben szervezi meg. Ez a megoldás azzal az előnnyel is járt, hogy az egymástól viszonylag nagy zöldterületekkel szétválasztott lakóegységek között építészeti kapcsolatot teremtett. A város szerkezete is módot nyújtott erre. Ezek az elvek érvényesültek a városközpont 1956-ban készült beépítési tervében, és gyakorlatilag ez az alapgondolat jellemzi a városközpont eddig megvalósított állapotát, s ez meghatározza a továbbépítés lehetőségét is. A városközpont megteremtésével egyenrangú problémát jelentett a tervezésnek a város és a Duna közötti kapcsolat. A város és a Duna között nagy szintkülönbség van. Az akkor omladozó löszfal miatt a felső parti sáv máig is beépíthetetlen. Ezek nehezítették és nehezítik meg ma is a különben joggal igényelt szerves kapcsolatot a Duna és a város között. Ez a viszony tehát csak vizuális, és főleg gyalogos forgalmi kapcsolatra korlátozódhat. Az 1956-ban készült központ beépítési terve éppen ezért az igazgatási központ terének tengelyében tervezte a dunai kilátót, a vizuális kapcsolat kihangsúlyozására. Az első főtérbeépítési változatokból egyedül a régi pártszékház épülete valósult meg a beépítési tervnek megfelelő helyen és formában. A mai Lenin tér további kiépítése a Weiner Tibor tervezte 1956-os központ beépítési terv szellemében történt. A beépítési tervnek megfelelően Weiner Tibor a városi, járási tanács és a pártszékház épületegyüttesére 1964-ben műszaki-kiviteli tervet készített. Ezek a tervek nem valósultak meg, de városrendezési törekvései maradéktalanul érvényesültek a Dunaújvárosi Tervező Iroda által halála után tervezett és már megvalósult létesítményekben. Dunaújvárosban eltöltött éveire különösen jellemző volt az intenzív társadalmi, közéleti szereplés. Nemcsak főépítész, hanem igazi várospolitikus volt, vérbeli patriótája városának. Amellett, hogy megformálta, mint a város tervezője, lakói életterét, minden igyekezete arra irányult, hogy a benne zajló élet mind tartalmasabb legyen, és ez a város sajátos kulturális, szellemi arculatában is mielőbb kifejezésre jusson. Ennek érdekében sikerrel fáradozott azon, hogy a város műteremlakásokat építsen, és vele fiatal képzőművészeknek a városhoz való kötődését elősegítse. Személyes varázsával kovácsolta össze az úgynevezett ,,művészklub''ban a városban élő zenészeket, képzőművészeket, írókat, költőket, újságírókat és építészeket. A különböző szakmai folyóiratokban megjelent szak-