Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Jenő: A tervezett város

Paks tengely. Ebben az ipari tengelyben összpontosul energia-iparunk és acélgyártásunk csaknem negyven százaléka. Nem vitás tehát, hogy szükség lesz egy olyan találkozási pontra, ahol a kelet—nyugat irányú nemzetközi tranzit és hazai forgalom találkozik az észak—dél irányú nemzetközi tranzit és hazai forgalommal. Vagyis az épülő Duna-hídnak egy jelentős és alkalmas folyami kikötő körzetében kell települnie. A Dunán pedig a fővárostól délre Dunaújvárosban van a legjelentősebb ipari kikötő, nagyteherbírású darupályákkal, dokkokkal, vasúti és közúti kapcsolattal, 120 kilovoltos villamosenergia távvezetékkel, kikötőépületekkel stb. Ezek a szempontok együttesen nem teszik kizárttá, hogy a Budapesttől délre megépülő Duna-híd telepítésénél a választás Dunaújváros körzetére esik. Nyilvánvalóan felmerülhetnek ellenható tényezők is (geológiai, geomorfológiai adottságok, a meglévő dunaföldvári híd stb.) mindenesetre úgy tűnik, az összes tényező figyelembevételével is több szól a dunaújvárosi körzet mellett, mint ellene. Regionális szempontból jelentős lehetne a híd dunaújvárosi telepítése egyrészt azért, mert feleslegessé tenné a Kiskunság nyugati oldalán egy újabb városközpont kialakítását, másrészt pedig megteremthetné a Duna mentén egy újabb „kétoldalas" város lehetőségét (Budapesttől délre nincsen ilyen!), s ezzel egy fontos láncszem alakulna ki a Dunántúl és az Alföld eddig elég sajátosan szétvált kölcsönhatásában, kapcsolatában. Azt kell gondolnunk, hogy egy város értékét és jelentőségét a társadalom számára nem „kapun belüli" állapota határozza meg, hanem kisugárzó szerepe és e kisugárzás intenzitása közvetlen környezetére és az ország életére. Dunaújváros gazdasági szerepéről már szóltunk, igyekeztünk érzékeltetni e szerepkör távlatait is. Nem kevésbé fontosnak kell ítélni bizonyos belső adottságait, amellyel az új ipari város esetében, de talán minden erősen fejlődő város esetében az új várostípus sajátos — és ellentmondásaiban sajátos — modelljét adja. Nem vitás például, hogy a városon belül az új és korszerű körülmények miatt a városi élet korszerű színvonalon szervezhető meg. Ez persze lehetőség, amit egy-egy város jobban, vagy kevésbé jól használhat ki. A hagyományok, tudjuk, igen nagy erővel szólnak bele egy közösség életvitelébe. A hagyományok azonban nem mindig jelentenek pozitív lendítőerőt. Egy új városban, mint Dunaújváros, a hagyományok negatív oldalai nem hatnak, s ez bizonyos előny, de nem hatnak a tradíciók erővonalai sem, ez viszont mindenképpen hátrány. Ilyen körülmények között a várospolitika szerepe és felelőssége összetettebbé, súlyosabbá válik. Előnyt jelent az is, hogy az új városban a termelés objektív adottságai, a termelőeszközök technikai színvonala kedvezők. De vajon milyen rövid idő alatt nő fel a legfőbb termelőerő, az ember, ehhez a technikai színvonalhoz, különösen ha a lakosság nagy része az új városban találkozott először egyáltalán az iparral, a technikával? S ez az átformálás egy generáción belül egyáltalán nem egyszerű és egyértelmű. A városfejlődés hosszabb kezdeti szakaszán lényegében minden városlakó kedvező, az országos átlagnál lényegesen kedvezőbb, lakás- és ellátási körülmények közé került. Ez Dunaújvárosban minden városlakónak egyaránt „joga" volt attól a pillanattól, hogy lakáskulcsát megkapta. De vajon egyenlően érzik-e a felelősséget is e nagy, szinte személyes értékek