Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849
dett (29,9, 32,1, 36,1). Az 5 /8-os és %-os telekkel bíró jobbágyok számának a növekedése (5, 8, 12, 11) 1828-tól kezdve arányszám-növekedésben is jelentkezett: míg 1816-ban csak 4,3% volt, 1828-ban 7,6%, s 1846-ban már 8,5%, az egésztelkeseknél pedig a számbeli csökkenés ellenére kimutatható az arányszámemelkedés: 1828-tól 1846-ig 15,7%ról 18,3%-ra. De ennél az arányszám-növekedésnél jelentősebb, s a teleknagyobbodási folyamatot is végsősoron az bizonyítja, hogy 1828-ban már volt egy jobbágy (Naszvadi János), akinek másfél telke volt, s hogy 1828 után jelentősen emelkedett az egésztelken felüli jobbágyok száma: 1846ban ugyanis már 7 olyan jobbágy volt a faluban, akinek egész teleknél nagyobb birtoka volt, s ez 12 egész telket jelentett (Nyuli Mihály 2 ! A, id. Jurinka István IV2—172> Rekenye János, l'A telek). Egész telket bíró jobbágyot ekkor 17-et írtak össze, s ha ehhez hozzáadjuk az egész telken felüli jobbágyok birtokában lévő telkeket, akkor 27 egész jobbágy telekkel kellene számolnunk. Tehát az a folyamat (a telekaprózódással párhuzamosan a teleknagyobbodás), amely a XVIII. század utolsó harmadában megindult, a pentelei jobbágyság történetének az egyik lényeges vonása. A másik pedig a zselléresedés: a szegénység nagyarányú növekedése. Mert a XIX. század első felében a teleknagyobbodási folyamattal egyidejűleg, s nem a telekaprózódás, hanem a teleknélküliség formájában tapasztalható ez a folyamat is, amelyre már az adófizető jobbágyok arányszámának a csökkenése során is utaltunk: a zsellérek és a földnélküliek számának állandó emelkedése. 1773-ban 24, 1828-ban 181 zsellér (inquilinus) volt a faluban, s a lakók (subinquilini) számának az emelkedése ugyan ezen idő alatt: 16-ról 82-re. S ez arányszámban kifejezve azt jelenti, hogy míg 1773-ban csak 22,5% volt a zsellérek és a lakók arányszáma, addig 1828-ban már 62,3%. Ezeknek a zselléreknek és lakóknak szántóföldjük a falu határában nem volt. Volt ugyan a zselléreknek legelőilletőségük az 1824-ben elkülönített legelőből, de az akkori és későbbi panaszok is arra utalnak, hogy innen igyekeztek kiszorítani őket a sok állatot tartó módosabb jobbágyok. S ezek a zsellérek a legelőilletőséget érthették úgy is, hogy őket az a terület valóban illeti is, s a Szórád-mozgalom során az 1832—36. évi törvények általuk való értelmezésének a hátterében nyilvánvalóan ez állott. Ha akkor földet kaphattak volna, akkor a 181 zsellért 22% egésztelek illette volna meg, s ez 242 holdat jelentett volna. Ezt a földet a zsellérek (akkor már 201-en voltak) 1854-ben a tagosítási egyesség alapján kapták meg, mint ,,a közlegelői illetményüket", a pascumot (páskomot), összesen 274Vio holdat (á 1200 négyszögöl). 158 1854 előtt a zselléreknek és a lakóknak föld birtoklására az egyetlen lehetőségük a szőlőbirtoklás volt. Az 1828. évi összeírás szerint a falu szőlőterülete az egyes jobbágykategóriák, valamint a zsellérek és a lakók között a következőképpen oszlott meg:
