Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Életrajzok - Lencsés Ferenc: Eördögh Mihály

nák, továbbá a sajtó útján felhívják a vármegye valamennyi községét, hogy a martonvásári gyűléshez hasonlóan foglaljon állást a reakció megyei határozatával szemben.5 1919. február 13-án a Földmunkások és Kisgazdák Szövetsége és a Szociáldemokrata Párt Martonvásár, Baracska, Pettend, Kajászószent­péter, Vál, Tabajd, Gyúró, Tordas, Pázmánd, Diósd, Érd, Ráckeresztúr községekben levő helyi csoportjai elhatározták, hogy megalakítják a „martonvásári kerületet", amelyben 12 község 40 pusztával, 16 helyi csoport 4000 taggal működött közre.6 Ennek a nagyarányú szervezés­nek kezdeményezője és végrehajtója ugyancsak Eördögh Mihály volt. A martonvásári kerület vezetőségének megválasztása során az elnök Eördögh Mihály lett. Ettől az időtől kezdve nap mint nap járta a ke­rület községeit, ahol sok problémát oldott meg, számos panaszt hall­gatott meg, és mindent elkövetett azok kedvező elintézéséért.7 A tömegekkel való közvetlen kapcsolatot szolgálta az is, hogy Eördögh Mihály egy nap két községben is panasznapot tartott. Mun­kája során gyakran tapasztalta, hogy különböző helyeken felelőtlen egyének húzódtak meg. Gyakran komoly pártmegbeszélések témáit előbb tudták kint, ezért kénytleenek voltak szigorúbb rendszebályhoz nyúlni. A feltételezett személyeket a későbbiekben nem zárták ki, ha­nem „pihentették", mert megbízhatóságukhoz kétség fért.1 Paraj ás Béla, a váli járás főszolgabírója, 1919 márciusában negyven tagból álló karhatalmat rendelt ki Martonvásárra. A főszolgabíró minden alkalmat megragadott, hogy a Szociáldemokrata Pártot, a Földmunkások és Kisgazdák Szövetségét és az ifjúsági egyesületet üldözze. Ez megnyilvánult abban is, hogy állandó csendőri ellenőrzés alatt álltak. Ennek a nagy ellenszenvnek az lett az eredménye, hogy Martonvásár lakossága a frontról hazatérő katonákkal együtt megje­lent a csendőrségen, és a kivezényelt karhatalmat valósággal elker­gette. „Ezzel kezdődött el Martonvásáron a forradalom" — állapítja meg visszaemlékezésében Eördögh Mihály.9 Egy vármegyei gyűlésen Eördögh Mihály is beszámolt a martonvá­sári Földmunkás és Kisgazda Szövetségben végzett eredményes mun­kájáról. Ezen az értekezleten megjelent az országos szövetség meg­alapítója és elnöke, Nyiszior György is, akinek annyira tetszett Eör­dögh Mihály munkája, és beszámolója, hogy a gyűlés után magához hívatta Eördöghöt és megbízást adott számára, hogy Martonvásáron és környékén fejtsen ki fokozott tevékenységet.10 Eördögh Mihály részvételével 1919. március 24-én újabb nagysza­bású népgyűlést szerveztek Martonvásár községben. A Szociáldemok­rata Párt részéről Békássy Lajos központi kiküldött jelent meg, és bejelentette a gyűléstilalmat, továbbá azt, hogy ezen a napon a Kom­munista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesült, és létrejött a Ma­gyarországi Szocialista Párt.11 A március 23-án megválasztott direktórium kétnapi működés után lemondott, és a március 25-én megtartott népgyűlésen Eördögh Mi­hály, mint a helyi Szocialista Párt elnöke bejelentette, hogy „Nyisztor György forradalmi népbiztostól meghatalmazást kapott, hogy a mar­tonvásári kerületben a Földművelő Néptanácsok és direktóriumok megalakításánál eljárjon és a szükséges intézkedéseket megtehesse." 383

Next

/
Oldalképek
Tartalom