Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Közlemények - Lukács lászló: A zámolyi közös udvarok

A ma is megtalálható közös udvarok házai mind a XIX. század közepén épültek. Lakóik saját maguk építették a sárfalu, nyeregtetős épületeket. Egyedül a nád- vagy zsúptetőt készítették a nádazók, a falu specialistád (például: a Nádazó-Lepsényi-família tagjai. A közös udvarokban minden családnak egy szoba-konyhás része volt. A konyhák nyitottkéményes hidegkonyhák voltak. Ebben előbb a sárból épített tűzhelyen főztek vasháromlábon, vasfazékban, majd később a falbarakott „sporhejtek" váltották fel a tűzhelyeket. A konyhából fűtötték a szoba kemencéjét is. A nyitott kéményben télen húst füstöltek. A szoba-konyhán kívül mindenkinek a házrészével szemben volt egy körülbelül 3X4 m-es kamrája. Ezt a tehetősebbek, akiknek egykét tehenük volt, istállónak is használták. Egy-egy közös udvarban a 3—5 kamra, mint egy bástyasor húzódott végig a szomszéd ház hátuljánál. A kamra mellett voltak az ólak (disznóól, tyúkól) és a trágyadomb is. Kút nem volt a közös udvarokban, valamennyien az utcai kutakat használták. Az egyes udvarrészek között eredetileg nem voltak kerítések. Először az udvarba beköltöző idegenek választották el kerítéssel területüket. Később épültek az utcai kapuk, ezeket már közösen csináltatták a lakók. Az utolsó udvarrész és a kert közötti területet közös szérűnek használták. Masinázáskor az egész szérűt 'elfoglalhatta egy-egy udvarbeli, de a szalmakazlat, szénaboglyát már mindenki a kertrésze folytatásában lévő szérű-területre rakta. A kertet ugyanis hosszában csíkokra osztva használták, így minden házrészhez egy kertrész is tartozott. Földjük kevés volt, ezért gyakran jól kialakult bandákban napszámos munkát vállaltak a közös udvarok lakói. Nyáron előbb arató-részért arattak, majd lovasmasinával masináztak, ennek végezetével négyenhatan csépelőbandát alakítottak és elcsépelték a gazdagabb parasztok rozstermését. Télen közösen ölfát vágtak a Vértes erdőiben. Ezek a mikroközösségek természetesen csak fokozták a falusi társadalom zártságát. Így érthető, hogy a pusztai cselédsorból szabadult beköltözőknek nehéz volt a beilleszkedés a minden munkát elfoglaló helybeli napszámosok, zsellérek közé. A munkán kívüli társasélet is szoros volt egy-egy közös udvaron belül. Természetesen minden ott lakót meghívtak, ha az udvarban lakodalom vagy poszita (keresztelő) volt. Disznóölés után kóstolót valamennyien vittek egymásnak. Meglátogatták az udvarban lévő gyermekágyas asszonyt is, akinek ilyenkor ebédet, uzsonnát vagy vacsorát vittek. Ha az udvarban élők között nem volt harag, akkor lehetőség szerint mindenben segítették egymást. A közös udvarokra példaként álljon itt a zámolyi Böde-udvar története a XIX. század második felétől napjainkig. A Böde-udvar (ma Ady Endre u. 20—21. sz.) ötös-udvar volt, 1945-ig öt család lakott a hosszú házban (1—4. kép). A ház első kettő és utolsó kettő része a legrégebbi, ezek az 1850-es években épülhettek, mivel a harmadik rész a legfiatalabb, s annak gerendáján az 1884-es évszám olvasható. A ház fala sárfal, 1945 előtt valamennyi rész nádtetős volt, és minden konyha szabadkéményes. Ma már csak egy konyhában található 375