Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)
Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, IV.
kedett: a diákokkal együtt a fiatalság aránya megközelítette az építkezésen dolgozók egyharmadát.145 A fiatalok közül mintegy ezer fő volt az ipari tanulók száma, akik elsősorban az építőiparban dolgoztak. Az év nyarán ,,a DISZ befolyása még nem terjedt ki valamennyi Sztálinvárosban dolgozó fiatalra".146 Különösen két rétegben (a volt parasztfiatalok és az ipari tanulók között) tartották szükségesnek erősíteni a szervezetek tevékenységét. Egy nyár végi adat alapján az építkezés DISZ-szervezeteinek mintegy 3500 tagja volt.147 A megközelítő pontosságú adatok ellenére is megállapítható, hogy a fiatalok nagy többsége a tagság soraiba tartozott. A 70 %-os arány az országos viszonyszámnak mintegy kétszerese. Még a lakóhelyén nyilvántartott, de itt dolgozó mintegy 1000 fő levonása után is a fiataloknak több mint fele a DISZ-szervezetek tagja volt.148 Hasonló volt az arányuk a gyári építkezésen. A DISZ szervezeti felépítése a pártszervekével megegyező volt. A városi DISZ-bizottság (élén Sárvári György titkárral) irányítása alatt az év első 5 hónapjában a Mély-, a Lakás- és a Gyárépítő DISZbizottságai tevékenykedtek (élükön Király György, Farkas és Bogó elvtársakkal). Június elején választották meg a Gépgyári DISZbizottságot az üzem igazgatójának (Kárpáti Albert) és a helyi pártbizottság titkárának (Varga Zoltán) jelenlétében.149 A négy alapszervezetet összefogó bizottság Bucsella elvtárs irányításával kezdte meg munkáját. Ebben az időszakban a DISZ-vezetők tekintélyes része már választás útján került funkciójába. Előfordult, hogy fontos területre maga a pártbizottság titkára javasolt ifjúsági vezetőket.150 Törekedtek arra is, hogy a közbeeső bizottságok tisztségeibe, sőt az alapszervezeti vezetőségekbe is a termelésben kitűnt fiatalok kerüljenek. (A Lakásépítő DISZ-bizottsága pl. a sztahanovisták és a legjobb brigádok vezetőiből állt.) E mellett fontos feladatnak tekintették, hogy a vezetők politikailag felkészültek, rátermettek legyenek. Egy kora őszi adat szerint például a bizottságok minden tagja (1 kivételével) legalább háromhónapos pártiskolát végzett, az alapszervezeti titkároknak pedig közel 90 %-a párttag volt.151 Mindezt az tette lehetővé, hogy a Politikai Bizottság február 28-i határozata nyomán a pártszervezetek 170 ifjú kommunistát adtak át a helyi DISZ-szervezetek megerősítése céljából.152 A határozatot követő hónapokban mind a pártbizottságok, mind az alapszervezeték rendszeresebben foglalkoztak a DISZ tevékenységével. Az ifjúsági szervezet titkárainak jelentős része résztvett a pártszervezetek vezetőségi ülésein, több helyütt a vezetőségbe is beválasztották a DISZ-szervezet titkárát. Az építkezésen az év nyarán 52, kora ősszel pedig 55 DlSZ-alapszervezet tevékenykedett.153 Néhány vonatkozásban már érintettük a szervezetek termelésben betöltött szerepét. De ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a tevékenységük különösen az alkotmány ünnepi verseny keretében öltött szervezett 'és egyúttal rendkívül változatos formát.154 A Központi Vezetőségi ülést követően például mindenütt megtárgyalták a vállalatvezetővel, párttitkárral, hogy hol kell a legnagyobb erőfeszítést kifejteni a tervek, illetve felajánlások teljesítéséért. Agitátoraik elsősorban ezeken a területéken végeztek felvilá309