Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)
Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, IV.
már magától értetődőnek tekintett — díjtalan utazást biztosító rendszerrel szemben. A felsorolt körülmények, illetve ez az utóbbi intézkedés csökkentette az építkezés vonzóerejét a már ott dolgozók, illetve ott munkát vállalni akarók között. A helyi lehetőségek éppen akkor váltak kedvezőtlenebbekké, amikor a tervben foglalt követelmények megnőttek, a végrehajtás üteme felgyorsult. Amikor tehát az erkölcsipolitikai ösztönzők mellett legalább változatlan, ha nem kedvezőbb színvonalú és megfelelően differenciált anyagi ösztönzők alkalmazására lett volna szükség, éppen a túlfeszített tervek miatt. A legfelső pártvezetés 1952 nyarán állást foglalt olyan országos kérdésekben, amelyeknek jellemző vonásai az építkezésen is fellelhetők voltak.72 A Központi Vezetőség június 27—28-i ülése a feszített terv követelményei és a végrehajtáshoz szükséges szubjektív feltételek létrehozása közötti ellentmondás okát általánosságban az agitációs munka gyengeségében jelölte meg. Megállapították, hogy áldozatok hozatala szükséges a jelenben, a jövő eredményes megalapozása és eredményeink megvédelmezése érdekében. Az erről való meggyőzés, az ennek érdekében végzendő munka került a tömegek között folytatott agitációs tevékenység középpontjába. A termelésben a minőségi követelményeket és a takarékosságot szem előtt tartó, fegyelmezett munka fontosságát, eredményeinek elsődleges voltát hangsúlyozták, a korábbi, a felajánlásokat gyűjtő tevékenység helyett. Rámutattak a műszakiak megnyerésének fontosságára, az új kezdeményezések felkarolásának szükségességére. Ezzel kapcsolatban utaltak az építkezésen bevezetett területi felajánlások, illetve versenyek jelentőségére: ,,A területi versenynek ez az új formája nagymértékben növeli a helyi párt- és szakszervezetek felelősségét és aktivitását, fokozza a közös vállalást tevő üzemek egymásközti versengését." A szóbanforgó kérdések helyi vonatkozásainak jelentőségét az is érzékelteti, hogy a Központi Vezetőségi ülés egyik témájának előterjesztője tartott tájékoztatást az építkezés dolgozóinak.73 A koreai vendégek részvételével lezajlott béke-nagygyűlésen, termelési feladatokat is érintve, a szocialista munkaversenyek tömegmozgalommá szélesítéséről, a fiatalokkal kapcsolatban pedig arról esett szó többek között, hogy 1—2 éven belül a DlSZ-nek az ifjúság többségét átfogó szervezetté kell válnia. Külpolitikai vonatkozásban a nemzetközi helyzet éleződéséről, a koreai nép megsegítéséről beszélt az előadó. Az említett témák a következő hetekben is előtérben maradtak: a Központi Vezetőség ülése pártnapok anyagául szolgált; megállapításai intézkedéseket indítottak el a vezetés részéről, kezdeményezéseket a dolgozók soraiból. A Központi Vezetőség június 28-1 ülése elismeréssel nyilatkozott a helyi DISZ-szervezetek munkájáról.74 „Ma Sztálinvárosban 4200 fiatal dolgozik az építkezésen", — mutatott rá a beszámoló. Valóban, az ifjúsági brigádok száma 200 fölött volt, a brigádok többsége 100 százalék fölött termelt. A Partizán-brigád átlagos termelése 300 százalék volt ekkoriban; vezetője a 22 éves Matola József kétszeres sztahanovista volt, aki jó munkájáért megkapta a Népköztársasági Érdemrend V. és a Népköztársasági Érdemérem bronz fokozatát. A mélyépítésénél L. Szász Antal DISZ-bizottsági tag évi átlagban 219 szá293