Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Csizmadia Andor: Az adminisztrátori rendszer magyarországon és a Fejér megyei adminisztrátorság

gyobb költséget kíván, hogy sem azt számukra a megyék házipénztárából járó tiszteletdíjból fedezni lehetne s azt sem akarja az uralkodó, hogy a tiszteletdíj felemelésével a megyék házipénztáraira nagyobb teher háruljon, ezért az ezentúl évi 5000, illetve 6000 forintra emelt főkormányzói tiszteletdíjnak azt a részét, amelyet eddig nem a házipénztár fizetett, a „legfelsőbb kincstár" viselje. A tiszteletdíj az újjonnan kinevezendő főispánok és adminisztrátorok részére eskütételüktől, a többiek részére az újjonnan kidolgozandó hivatali utasításnak velük közöltetése napjától jár. Végül, hogy a főispánok és helytartók hivatali kötelességüket könnyebben teljesítsék, az uralkodó melléjük „titoknok"-ok alkalmazását megengedi. Ezeket „mind elmebeli, mind lelki tehetségekre nézve ajánlható, és semmi más hivatalt nem viselő egyénekből, a megyék kormányzói felterjesztésére" a Kancellária fogja évi 700, illetve 800 forint fizetéssel kinevezni. Mindezt az elvi megállapítást a Kancellária azzal közölte a Helytartótanáccsal, hogy a megyei főkormányzóknak „az elősoroltak értelmében adandó, s a közigazgatás minden ágára külön kiterjesztendő legfelsőbb utasítás tervét haladék nélkül dolgozza ki" s azt felsőbb jóváhagyás végett mielőbb terjessze fel.44 Ezek a kívánságok, noha a hivatkozott 1723:56. tc.-en túlmenően jelentős központosítási tendenciát mutattak s a főispáni állást mintegy a megye központi szervévé tették, terjedelemben alig mentek túl Mária Terézia főispáni utasításán, azt azonban a XIX. századi követelményekhez igazították. Maguk a rendelkezések noha megsokszorozták a főispán feladatait, e felsorolást tekintve lényegileg nem terjedtek túl a főispánnak felügyeleti és ellenőrzési hatáskörén, azon a hatáskörön, melyet a főispán a vármegyei önkormányzat kialakulása óta ténylegesen vagy legalább is alkotmányosan gyakorolhatott. A gyakorlat azonban mást mutatott. A főispánok kezéből már régóta átment a közigazgatás vezetése az alispánok kezébe, a jogszolgáltatásba pedig a főispánok évszázadok óta nem szóltak bele. Feltehető volt, ha a főispán a részletezett hatáskört valóban és megfelelő módon gyakorolja, ezzel a vármegyei igazgatás javulni fog. Csakhogy a kormány számára ez a javítás mindössze ürügy volt arra, hogy a főispánokon, illetve még inkább az adminisztrátorokon keresztül a megyei önkormányzatra is kiterjessze adminisztratív tutéláját. Lehet, hogy az ultrakonzervatív „reformátoroknak" az igazgatás javítása is szemük előtt lebegett, a kormánynak azonban sokkal inkább az egész vidéki közigazgatás állandó kézbevétele volt a célkitűzése, amint ez a kancellária későbbi tevékenységéből, — különösen a Majláth Antal kancellár lemondása után kinevezett ambiciózus, de ultrakonzervatív Apjponyi György kancellári hivatala idején — világossá vált. Ennek a törekvésnek mielőbbi megvalósításáért a kancellár már a főispáni instrukció készítése idején a feladatok ismertetése mellett felszólította a főispánokat, nyilatkozzanak, hogy az új kötelezettségeik ismeretében meg tudnak-e felelni a főispáni hivatal felsorolt követelményeinek? Akik ugyanis más hivatalt is viselnek, azokat illetően — a főispáni kötelességek fontosságát és mennyiségét 241