Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Csizmadia Andor: Az adminisztrátori rendszer magyarországon és a Fejér megyei adminisztrátorság

grófság a Pálffyaké, vagy megszűnt, mint a pilisi, mert megszűnt a megye önállósága. Az örökös főispánság következő formája az örökletes (haereditarius) lett, amikor az uralkodók főúri családok számára adományozták egyes vármegyék örökös főispáni tisztét, legtöbbször a vármegyében a legnagyobb birtokkal rendelkező családok valamelyikének. E körben kaptak örökös főispánságot Szepesben a Csáky, Pozsony megyében a Pálffy (1599:48. te), Sopron megyében az Eszterházy, Sárosban a Rákóczy, Hontban a Koháry, Vasban a Batthyány, Bereg megyében a Schönborn, míg Turócban a Révay, Komáromban a Nádasdy családok. 1607-ben Rudolf az Erdődy családnak Várasd megye (1723:56. tc.) örökös főispánságát adja, a Perényiek több mint három évszázadon át Ugocsa megye főispánjai, s több mint kétszáz éven át a Forgách-családot illette a Nógrád megyei főispánság, noha örökös főispáni kiváltságokat nem kaptak.13 Az országgyűlések már a mohácsi vész előtt harcolnak az örökös főispánságok és általában az egyházi személyek főispánsága ellen, csak a szent és régi királyok kiváltságait ismervén el (1498:57. tc. 1. §). Arra törekednek, hogy főispánságot a király ezentúl csak jól érdemesült és nemesi vérből származott világi személynek adjon, aki személyes lakhelyét (personalem residentiam) abban a vármegyében tartja.14 A törvény még azt is kéri a királytól, hogy azoktól, akiknek más módon adták valamely vármegye ispánságát, — akár örökösök, akár más jogon, hacsak az országgyűlésen a szent királyoktól nyert adománylevelet, vagy kiváltságot fel nem mutatják — el kell venni, s az elvett méltóságokat is világi személyeknek kell adományozni (1498:57. tc. 5, 7. §). A XVIII. században a magyarországi vármegyék nagyobb része örökös főispánok kezében volt. Az országgyűlések nem indok nélkül tették szóvá az örökös főispánságok adományozását. Egy meghatározott személynek durante beneplacito adott főispáni megbízás rendszerint az állami és politikai életben kiemelkedő munkát végzőnek szólt. Az uralkodó osztályok élén álló király vagy kormánya érdekeinek aktív védelmét várhatta tőle. Ugyanez részben várható volt az egyházi vagy világi tisztségekkel összekötött állások viselőitől is, akiknek a főpapi vagy világi hivatali állásukra való kiválasztásánál a kormányzat részéről a főispáni tisztre való rátermettség is elbírálásra került. Az említett kinevezett főispánok vagy hivatallal összekötött állást betöltő ún. örökös főispánok is rendszerint feudális kényelemmel végezték megyéjük közigazgatásának és törvénykezéseinek felügyeletét és irányítását. Törvények sem szóltak a főispán jogköréről, a szokásjogot pedig széles körűen lehetett értelmezni. Megelégedtek tehát a tisztikar megválasztásával és anélkül is kormányozták megyéiket, hogy az igazgatásban hivatalnok módjára részt vettek volna, bár kivételesen előfordulhatott, hogy ezt is megtettékó A mohácsi vész után a megyei közönség is igyekezett a főispánok hatalmát korlátozni. A királyi kinevezés érvényét megyei beiktatáshoz kötötte, amikor ez ellen bármelyik nemes tiltakozhatott, bár erre alig került sor. A főispánnak a megye előtt is meg kellett esküdnie, s megkötötték kezét a vármegyei kormányzatot mind önállóbban képviselő alispán kinevezése (alkalmazása) tekintetében is.16 234