Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Balázs László: Két dunántúli család vándorlása a XVI – XVIII. században

Balázs László: KÉT DUNÁNTÚLI CSALÁD VÁNDORLÁSA A XVI—XVIII. SZÁZADBAN I. Az újkori Magyarország néprajzi térképe a török hódoltság után alakul ki. A török hódoltság alatt az Alföld és a Dunántúl jó része elpusztult, Erdély, a Felvidék és a kicsiny királyi Nyugat-Magyarország volt az akkori ország. S ahol akkor szinte semmi nem volt, ott alakult ki a mai Magyarország. Az országnak újonnan kellett települnie. A XVII—XVIII. sz. jelenti ezt az újjátelepülési korszakot. Az elpusztult vidékek benépesednek, a menekültek hazatérnek, a birtokok gazdára találnak. A nemzetiségi bevándorlás mellett a megmaradt magyarság volt az újjáéledés forrása. E folyamat vizsgálata rendkívül érdekes feladat. Erre próbáltam rámutatni egy kisebb dolgozatban, ahol családonként sikerült kimutatni, hogy Bars, Hont és Nyitra megyéből, a Garam és a Vág-völgyéből miként települ le két falu, a Pest megyei Áporka és Majosháza, a XVIII. században a soroksári Kisduna mentén.1 Fejér megyére vonatkozólag szeretném most ezt a másféle körülmények között végbemenő folyamatot két dunántúli család vándorlásának s újból való letelepedésének megrajzolásával feltárni. Látni fogjuk, hogy a török hódoltság következtében mint menekülnek el ősi földjükről, s hogyan települnek le ezek a családok újra, sokszor regényes fordulatok után. Ezt a munkát nem lehet maradéktalanul elvégezni. Ez a dolgozat részben csak olyan keret, amelynek sok hiányosságát egyes helyi forrásokból jó lenne, s valószínűleg ki is lehet egészíteni. Ugyanis forrásaink nagyon hézagosak és amik megmaradtak, azok is nagyon szétszórtak. Hiányosak okmányaink, s nem is mindig egyezőek: a megmaradt birtokperek iratai, bizonyos török adó, magyar kincstári, nemesi, urbáriális összeírások. Ebből az időből kevés az egyházi anyakönyv is. A Dunántúlnak azok a vidékei, ahol ez a vándorlás végbemegy, a XVI. században teljesen protestáns lesz. Az erőteljesebb ellenreformáció csak a XVII. sz, második felében indul meg. Református részről a Duna mellékén és a Dunántúlon az ún. Hercegszöllősi Kánonok (1576) közül a 23. a prédikátorok kötelességéül írja elő az anyakönyvek vezetését. Az ezt megerősítő „Pestmegyei Kánonok" (1628) kihagyják éppen a fenti 23. kánont, ami az anyakönyvezésről szól. Ez azt jelenti, hogy a Duna melléki püspökség területén megszűnt az anyakönyvezés, és csak a XVIII. sz. elején kezdődik el először szórványosan, majd rendszeresen. Dunántúlon a reformátusoknál az 1612. évi köveskuti zsinat megerősíti a Hercegszöllősi Kánonokat, 201