Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Czakó Sarolta: Székesfehérvár szabad királyi város igazgatása 1688 – 1740.

ságot, az a kötelező beszállásolás volt. Ez alól csak a belső tanács tagjai képeztek kivételt.

81 Az országban állomásozó katonaságot nyilvánvalóan szállással kellett ellátni, kaszárnyák nem voltak, s ezt a szállásadást a jobbágyság és polgárság házainak igénybevételével oldották meg. A beszállásolás nem egyszerűen azt jelentette, hogy a katonák a kijelölt házban éjszakáztak. Ágyon kívül sok mindenről kellett gondoskodnia a házigazdának: világításról, fűtésről, főzőedényekről, sóról, s ha a katona nős volt, a beszállásolási kötelezettség családjára is kiiterjedt. Igaz ugyan, hogy a kvártélyon kívüli juttatásokat salgamum címén beszámították a polgár hadiadójába. De a katonák általában többet követeltek a járandóságnál, ezt erőszákkal ki is csikarták maguknak a háziakból. Az elszámolás pedig nem jelentett megtérülést, mert a beszerzés gondja gond maradt, a hadiadóba beszámított árak pedig nem estek egybe a piaci árakkal. Ebből származott a deperdita, amit a kincstár soha nem ismert el, nem hagyott jóvá, és nem számolt el.

85 A beszállásolási problémán kizárólag kaszárnya építésével lehetett volna segíteni. Ilyen nagyarányú építkezés azonban meghaladta a megyék és városok erejét, így ez az igény mind a kormányzat, mind a lakosság részéről egészen a XVIII. század végéig csupán óhaj maradt. A XIX. század első felében is csupán néhány kaszárnya felépítésére került sor. Kaszárnyaépítés ügyében Székesfehérvár is sokat levelezett az udvari haditanáccsal, a helytartótanáccsal,

86 de a XVIII. század folyamán nem épült laktanya a városban. Pedig próbált erőfeszítéseket tenni a lakosság. 1729-ből van adat arra, hogy a tanács elrendelte, mindenki 2 forintot fizessen kaszárnyaépítés céljára, s aki nem tud, az majd közmunkával járuljon hozzá a felépítéshez.

87 A rendelkezés végrehajtásáról már nincs adat, de építkezésről sem. Ezt a sok egyéb teher mellett a polgárság, — bár vállalta a laktanya felépítését, — nem tudta teljesíteni. A katonai önkényen és beszállásolásokon túl is hadiadó fizetésére volt kötelezve a polgárság. Ennek mértékét a város igazságtalannak találta, s nem egyszer találkozni olyan adattal, levéllel, amelyben Székesfehérvár város tanácsa kérvényezi a reá kirótt hadiadó nagyságának mérséklését.

88 A hadbiztosi hivatallal kéthavonta kellett elszámolnia a városi hadipénztárnak, az egyéb járandóságokat és fennmaradó összegeket pedig a budai hadikasszához kellett befizetni. Már a század elején is voltak törekvések a katonai szervek részéről a hadielszámolások egységesítésére,

89 a katonai és polgári szervek közötti érintkezési mód szabályozására, de ezek a törekvések eredménytelenek maradtak. Csakúgy, mint a különböző katonai regulamentumok, amelyeket pedig már a XVII. század végétől időnként újra megjelentettek. Minőségileg újat csupán az országos biztosi hivatal felállítása hozott, bár működésének eredményei inkább csak a század második felében kezdtek megmutatkozni. Az országos biztosi hivatalt (Comissariatus provinciális) 1723-ban állították fel a helytartótanács keretén belül, s a megszervezés gondolata abból a felismerésből fakadt, hogy égető szükség van egy olyan szervezetre, amely összekötő szerepet tölt be a katonaság és a polgári hatóságok között. Az országos biztosi igaz-