Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Közlemények - Jenei Károly: Réz József székesfehérvári jakobinus orvos pere 1809 – 1811.

vezetőjének és egy városi katonának a kíséretében június 14-én Bu­dára vitette. 20 József nádor Réz Józsefet másnap átkísértette Németh János kir. jogügyi igazgatóhoz kihallgatás és jelentéstétel végett. Németh, aki Réz első perében is a vád képviselője volt, június 16-án szemé­lyesen hallgatta ki a vádlottat. Réz a feltett kérdésekre nemleges vá­laszokat adott. Tagadta, hogy a neki tulajdonított „veszélyes és izgató kijelentéseket" megtette volna. A jogügyi igazgató utalt korábbi bün­tetésére is, melyet szintén lázító beszédeiért kapott. Réz erre azt fe­lelte, hogy az ítéletet írásiban soha nem kapta meg, sőt nem is hall­gatták ki, hanem egyenesen elszállították a morvaországi Spielbergibe, ahonnan kilenc év elítéltével királyi kegyelem folytán szabadult. Fehérvár lakosait különben nem izgatta és nem fenyegette. Csak ellenségei: Schmideg gr. Fejér megyei birtokos és a Rosty család tagjai vádolták azzal, hogy a közeledő ellenséghez akar csatlakozni. Jakobinusnak is kikiáltották, mert úgy vélekedtek, hogy mivel egyszer már börtönben ült, büntetlenül ócsárolhatják. Németh János utolsó kérdésére meglehetősen óvatos megfogalmazásban Réz elbeszélte a Szogiaegyházán történteket is. A vendégfogadóban többek jelenlété­ben szóba került az osztrák—francia háború, amikor valaki Napó­leont huncutnak nevezte. 21 Erre közbeszólt, hogy nem illik a koronás uralkodót ilyen kijelentéssel illetni. Ferenc császár sem használ ilyen jelzőt Napóleonról, pedig vele, mint ellenséggel háborút visel, Lehet­ségesnek tartja, hogy az említett kijelentéseit rosszul értelmezték, melyekkel azonban semmiféle bűnt nem követett el. 22 A kir. jogügyi igazgató még a kihallgatás megtörténtének a nap­ján jelentette Ürményi József kir. táblai elnöknek, hogy Réz vallo­mása negatív, a székesfehérvári tanács semmi bizonyítékot nem szol­gáltatott, így megalapozott véleményt nem tud nyilvánítani. Ezért javasolta az ügy kivizsgálását, a gyanúsított őrizetben tartását és a francia támadás miatt biztonságosabb helyre való elszállítását. 213 A kúria elnöke Réz esetében a felségsértés bűntettét bizonyítottnak látta. Mivel azonban „Hannibál a kapuk előtt áll", az igazságszolgáltatásra se hely, se mód nincs, ezért utasította Némethet, hogy ha a körülmé­nyek úgy alakulnak, Rézt más státusfoglyokkal együtt Temesvárra szállíttassa el.* 4 Réz elszállítása azonban nem következett be, mert a franciák Győr elfoglalása után nem folytatták előnyomuilásukat. 1809. október 14-én pedig Ferenc császár és Napoleon között Bécsiben megtörtént a békekötés. A háborús cselekmények, az állandó feszültség, majd a béketárgyalások idején Réz hónapokon át sínylődött 'börtönében, anélkül, hogy valaki ügyével törődött volna. Kilátástalan helyzetben 1810. január 10-én végül is József nádorhoz folyamodott azzal a ké­réssel, utasítsa a kir. jogügyi igazgatót, hogy helyezze őt szabadlábra, miután hét hónapja ártatlanul szenved a börtönben. Kérését azzal indokolta, hogy Németh János semmiféle olyan bizonyítékot nem tu­dott beszerezni, mely a felségsértés elkövetését igazolná. A vidám poharazgatás közben elhangzott kijelentéseknek, melyek, mint a szél és füst tova szálltak, nem lehet nagyobb jelentőséget tulajdonítani azután, hogy a franciákkal a békét Bécsben megkötötték. Nem lehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom