Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Balázs László: Az ipari és kereskedelmi tőkefelhalmozás a XIX. század első évtizedében Fejér megyében

gyáripari (17. te), a kereskedőkről (16. te), a csődeljárásról (22. te), a váltókról (15. c.) s a zsidók emancipációjáról szóló törvénycikkeiket. Egyenlő jogokat és kötelességeket biztosít, ír elő mindenkinek, s ezzel lehetővé teszi, hogy a zsidóság a városi polgársáiggal együtt közösen mozdítsa elő az ország gazdasági fellendülését. Székesfehérvár város tanácsa már 1836-ban megengedi, hogy a zsidók a városban külön engedéllyel letelepedhessenek és néhány üzletágat folytathassanak. De csak a tanács nagyobbik része szavaz így. És hogy az ellenzőket is megengeszteljék, megszorították az engedélyt azzal, hogy az „itteni mesteremberek és csekély számú kalmárok érdekeik kellő megőrzése végett a zsidókat tsak az ország termesztményeivel és azokkal is tsak nagyban való kereskedésre szorítottuk",

79 1837-ben még egy lépéssel megy előre a városi tanács: néhány zsidónak letelepedési engedélyt ad, ami ellen a városi kereskedelmi társulat erősen tiltakozik, s harcot folytat a zsidók jogainak kiterjesztését kimondó határozat ellen. De hiába folyamodnak a helytartótanácshoz is, mert a felülről jövő válasz elmarasztalja őket szűkkeblűségük miatt. A városba beengedett Baumgarten Izraelnek és Schulhof Ádámnak 1837-ben megengedi a tanács az ottlakást és a kereskedést is. Majd az 1840. évi törvénycikkek megalkotása után még 8 zsidó kereskedőnek adott engedélyt a kereskedelem folytatására, de a kereskedelmi társulat tudta nélkül. A városi tanács maga sem tudta azonban, hogy a zsidókra is vonatkoznak-e a céhszabályok a tanuló idő, vándorlegénység és más előírások dolgait illetően, vagy csak a céhtagokra, Mivel a kereskedelmi társulat és a céhek a zsidókat vonakodtak felvenni testületükbe, a törvény viszont nekik is megengedte a kereskedelem folytatását s az ipar űzését, a céhek a maguk elzárkózásával maguk adják meg a választ, hogy a céhszabályok reájuk nem vonatkoznak, s adnak szabad jelzést keserűségükben a zsidóknak üzleteik, iparuk kötetlen folytatására. Őket nem kötik a oéhek törvényei, és sok előnnyel végezhetik munkájukat a céhek kötötte városi polgársággal szemben.

80 Közben az történik, amit az „Eszmék. . ." írója megjövendölt: a zsidóság a falvakból a nagy kereskedési és iparűzési lehetőséget ígérő városokba költözik. A felnevelő bölcsőből, a falvakból felcseperedve belépnek a városi kapitalista életbe. A községek zsidó lakosainak a száma nagyon megfogyatkozik. Lovasberény 1834. évi 1300, 1848. évi 608 zsidó lakosából 1912-re már csak 50 főnyi marad. 81 Kicsiny tőkéjüket magukkal vive, a nagyobb városokban, vagy egyenesen Pesten kezdenek jövedelmező vállalkozásokba. Amikor Lovasberényben gr. Cziráky Antal 1844-ben meg akarja velük a szerződést újítani, kérik az eddig fizetett „úri illetőség" leszállítását, mert az ,,1833-ik évtől fogva a folyamodó sidó községnek némely tehetősebb tagjai részint elköltöztek, részint elszegényedtek, vagy elhaltak."

82 Végignézve az 1840. évi törvények okozta változásokon, úgy látjuk, hogy a városi polgárság is kezd versenyre kelni velük. A városi polgárság alapítja meg az első fehérvári bankot pénzügyeinek a bonyolítására: a Székesfehérvári Takarékpénztárt 1845-ben.

8j De a következő bankalapításoknál, s főképpen pedig ezek fejlődése során mindig megtaláljuk a XVIII. századbeli képletet : a földesúri patrónus — azaz a grófi bankelnök mellett a zsidóságból felkerült ügyvezető