Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Farkas Gábor: A tőkés viszonyok kialakulásának és fejlődésének néhány kérdése Fejér megyében

1848 előtt a város gazdasági-társadalmi szerkezetében a hűbéri vonások dominálnak. Például 1828-ban a 2714 családfő közül 39,5% rendelkezik városi polgárjoggal. Ezenkívül 4,5 % nemes, 22 % házas zsellér, 34 % pedig házzal nem rendelkező zsellér. A városi polgárság a feudalizmusban privilegizált helyzetben van. A városon belül társadalmi elkülönültsége — vagyoni és politikai helyzete folytán — a zsellérlakossággal szemben nyilvánvaló. A polgárság azonban maga sem egységes. Egyes rétegei — pl. a patrícius és a kevesebb vagyonú polgár — között éles ellentét van. így városi polgárnak lenni, — rendi értelemben — kiváltságot jelentett. Soraikba nehéz volt feltörni, s a magisztrátus éberen őrködött azon, hogy e réteg zárt jellegét minél tovább megőrizze. A városi statútumok szerint polgárnak csak azt a 24. életévét betöltött férfit vették fel, akinek polgári vagyona van, vagy polgárörökös. Polgári vagyont azonban szerezni is lehetett, de ezzel együtt vállalnia kellett a szerzőnek a polgári terheket: pl. állami és házi adókat, a katonatartást. A városi polgárjogot azonban anyagi kötődése miatt bőségesen nem osztogatták. 1802—1831 között eltelt 30 esztendő alatt csak 1227 új polgár nevét jegyezték be a polgárkönyvbe, pedig ezen időszak alatt a polgárok nagy részének ki kellett cserélődnie. 1828-ban a polgárjoggal rendelkező családfők között legtöbb a kézművesiparos: szám szerint 437. Az 53 családfőt számláló székesfehérvári kereskedők körében 47-nek volt polgárjoga. Külön említésre méltó a 350 főt számláló és őstermeléssel foglalkozó polgárság. Itt kívánom felhívni a figyelmet a polgári tulajdonra, (a polgárság vagyonszerző törekvéseire) mert ennek mennyiségi növekedése egyben a kapitalista gazdaság kifejlődése irányába hat, ill. a szabad királyi városban általában a polgári fejlődés ezen a gazdasági bázison indulhatott el. Ez azonban számtalan botladozással, időnkénti visszaesésekkel ment végbe. Amennyiben a szabad királyi városok magukban hordtak a polgári haladás erőit, legalább olyan mértékben hátráltatták is a kibontakozást. Ugyanis a polgári vagyon növekedése nem feltétlenül hat a kapitalista fejlődés irányába. Ez attól függ, mibe fektetik a felgyülemlett tőkét. Ha áruba, felszerelésbe, esetleg ipari műhely létesítésére, ez növeli a kapitalista termelést, a forgalmat. Ha ingatlant szereznek, ami a leggyakoribb az 1850-es évek előtti Székesfehérváron, akkor a polgárnak csak a magánvagyona növekedik, de a termelés és a polgár életmódja még nem kapitalista jellegű. Székesfehérváron a magisztrátusban levő visszahúzó patrícius — céhmesteri erők az akadályozói az ipari kapitalizmus kibontakozásának. Mintegy fél évszázada megbuktatnak minden olyan kezdeményezést, kísérletet, amely magán manufaktúra, nagykereskedés vagy hitelintézetek alapítását hozta volna. Az igazgatás területén, a politikai életben a demokratizmus szélesítésére törekszenek. A diétára igyekvő követeiknek ilyen irányú utasításokat is adnak. A városi polgárság arról volt meggyőződve, hogy a királyi városok a vidékkel szemben a haladást képviselik. Korabeli iratokban gyakran hangoztatták, hogy a királyi város a nemzeti önállóság és a