Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)
Közlemények - Farkas Gábor: Politikai mozgalmak Székesfehérváron a két világháború közötti időben
szívták fel; pl. a MOVE, amely 1919 októberben, az ébredők egyesülete, amely november elején vagy a Széchenyi Szövetség, amely november végén jött létre. A keresztényszocialista párti vezetőség együtt maradt, annak elnöke, Ketskés Elek maradt, aki politikai ambícióit a későbbi években, a városi ellenzéki csoportok között találta meg. A párt vezetői egyébként gazdasági érdekszövetségbe tömörültek és a Pannónia Nyomdavállalat vezetőségi tagságában foglaltak helyet. A keresztényszocialista párt ugyan felbukkan a későbbi választások alkalmával, de inkább olyan mozgalomként tartják számon, mint amely a katolikus legényegyletekben, cserkészcsapatoknál, gazdakörökben és olvasóegyletekben vagy a Vörösmarty körben honosodott meg. 17 Székesfehérvár a 20-as években a legitimista ellenzék egyik központja. Vezetője, a harcos legitimisták elismert embere, Károlyi József főispán, majd 1922-től két cikluson át a város nemzet-, ill. országgyűlési képviselője. Természetesen a kormány, különösen Bethlen István idején több kísérletet tett a legitizmus politikai semlegesítésére, majd annak felszámolására azáltal, hogy annak neves vezéregyéniségeit, kiemelkedő tagjait az ellenforradalmi rendszer aktív támogatóinak sorába emelje. 1920-ban azonban még élesen szembenáll egymással a két tábor: a karlisták, Károlyi Józseffel az élen és a megyebeli nagybirtokosok közül neves egyéniségek: mint Zichy János, Zichy Aladár, Széchenyi György, Hadik János, Eszterházy Miklós Móric stb. — a Habsburg dinasztia uralkodásának magyarországi jogfolytonosságát hangsúlyozzák, és ezért merészen szállnak síkra. A horthysták bázisa főleg az állami tisztviselők és a nemzeti hadsereg tiszti állományában, a rendőrség és a csendőrség között van, s akik a hatalom gyakorlásába zömmel 1919 őszén kerültek, politikai pártjaikkal, ellenforradalmi egyesületeikkel, titkos szervezeteikkel a maguk hatalmát kívánják erősíteni. Ez a gentry elemekből verbuválódott, lényegében másod- vagy harmadvonalbeli politikai garnitúra azonban ekkor csak a legitimistákkal szövetségben tudott uralkodni, hisz a királykérdés a nép között is, különösen a katolikus földmívelő társadalomban élénk visszhangot vált ki még szinte egy évtizedig. A harmincas években halványul csak e politikai kérdés és az újabb nemzedék vált az ellenforradalmi korszak — soviniszta, nacionalista ideológiája révén — Horthy Miklós feltétlen támogatójává. A királypuccsok idején azonban rendkívül feszült volt a politikai légkör a városban. A sajtó közül kettő: az egyházi, és a liberális szellemű lap legitimista volt, de a keresztényszocialistáké Habsburg ellenes álláspontot foglalt el. 18 Ezzel mintegy meghatározták a város polgári társadalmának állásfoglalását is a királykérdést illetően. A legitimista politika Károlyi József főispánsága révén támaszt kapott és a Habsburg restaurációról szabadon beszéltek a városi, a megyei egyesületekben, írtak a sajtóban, agitáltak a gyűléseken. 19 A kormány azonban ekkor még kénytelen eltűrni a legitizmust, mert a vele való politikai szövetségre a népmozgalmak miatt, azok meggátlása érdekében még szüksége volt. Amikor a rezsim konszolidációja jelentősen előrehaladott, — és ez mint láttuk Bethlen kormányelnöksége idején megtörtént — meg is kezdték ezek visszaszorítását. Székesfehérváron ennek egyik
