Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5. (Székesfehérvár, 1971)

Életrajzok - Farkas Gábor: Baranyi Ákos 1874 – 1929

építőmunkások, Bárányi Józsefnek Rózsa nevű székesfehérvári építésszel szemben volt nagyobb összegű követelése, amelyet csak nehezen tudott a vállalkozó megfizetni. Ákos, látva a kis vállalkozóknak ezt az ádáz küzdelmét, nem akarta apja műhelyét átvenni. Emiatt az apa és fia között állandó nézeteltérések voltak. Erre az alkalom meg is volt, hisz a szülők és a gyermekek egy házban, a Széchenyi utca 70. szám alatt (ún. Prófunt ház) laktak 1912-ig. Ez évben Bárányi Ákos a Baross u. 42. szám alatt épített családi házat (mai Bem utca), ahol 1916-ig laktak, majd ezután visszaköltöztek a Széchenyi utca 70. szám alá, ahol haláláig. 1927-ig élt. Bárányi Ákos még nem volt szociáldemokrata, amikor a munkáskövetelések érdekében delegációkban vett részt és kilincselt a városi hatóságoknál. Még aktív függetlenségi párti, amikor egy ízben Budapestre utazott, egy küldöttség, a Déli Vasút Műhely munkásainak követelését víve magával. Csakhogy, amikor az igazgató épülete elé érkeztek, Bárányi Ákost társai magára hagyták, mire egyedül is benyújtotta a követelést. Bárányi Ákos politikai fejlődése is szemléltetően példázza a székesfehérvári munkásmozgalom irányát a magyar októberi forradalom előtti évtizedekben. Az SzDP sem látta sürgősnek, hogy Székesfehérváron önálló szervezete létesüljön. Csak Pintér Károly építőmunkás huzamosabb pesti tartózkodása adott lehetőséget arra, hogy elméletileg is olyan képzett egyén kerüljön a létrehozandó pártszervezet élére, aki hivatásának magaslatán állott. Halála után nem is találtak olyan egyént, aki ezt a párttisztséget be tudta volna tölteni. Handler Gyula és Forgách Ferenc budapestiek voltak, akiket a pártközpont szakszervezeti munkára Székesfehérvárra küldött. Ismeretes, hogy a városi hatóság milyen nagy energiát fordított arra, hogy a szociáldemokratizmustól elvonja az ipari dolgozókat. A vezetőket kitoloncolták Székesfehérvárról, a szocialista eszmék ellensúlyozására pedig keresztényszocialista egyesületek egész sorát hozták létre. Ügy tűnt, hogy a dolgozó nép elégedetlenségét az uralkodó körök ezekkel az egyesületekkel le is tudják vezetni. Csakhogy ez a hiszékenység pillanatnyi volt. A keresztényszocializmus fellegvárában, Székesfehérváron sem lehetett az éhezők és politikai jogfosztottak mozgalmát demagóg Ígéretekkel megfékezni. Igaz, hogy a háború első éveiben a szociáldemokraták politikai tevékenysége Székesfehérváron is béna volt; az ellenzéki politikai erőt a függetlenségiek alkották, akiknek vezető soraiban volt Bárányi Ákos is. A háború borzalmai a fronton a katonák között, idehaza pedig a dolgozók körében a nélkülözések, forradalmasító hatást váltottak ki. A székesfehérvári függetlenségi pártszervezet munkáscsoportjának tagjai az újjáéledő szociáldemokrata párt eszméi felé keresték a kapcsolatot. A polgári érdekeket képviselő függetlenségi párt politikai céljait ez a csoport csakhamar felismerte. Különösen az a tény volt számukra döntő jelentőségű, hogy a függetlenségi párt vezetői a társadalmi átalakulásról hallani sem akartak. Tevékenységükkel a há-