A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Borus József: Fejér megye felszabadítása, 1944. december 2 – 1945. március 23. I.

van. A tüzérségi támogatás elmarad, mivel az összeköttetésre szolgáló rádiók elromlanak. Rossz az együttműködés a harckocsik és a páncélgránátosok között is. A Párducok nem várják meg, hogy a gránátosok felzárkózzanak, hanem menetből törnek be Pettendre, de a szovjet páncéltörőágyúk és harckocsik összefogott tüze megállítja őket. A harccsoport parancsára visszavonulnak, és vörösre hevült kipuffogóikkal épp akkor érik el az új gyülekezési helyet, Mérey-majortól" 3 km-re északra, amikor a páncélgránátos ok 200 méterre megközelítik Pettendet. Itt a gránátosokat ugyancsak heves elhárító tűz fogadja, s még visszavonulni sem tudnak. Helyzetük rendkívül kritikus, amíg végre, közvetlenül virradat előtt, megérkezik egy hírvivő a hadosztályparancsnok parancsával: „Visszavonulni, mihelyt megindul a harckocsik támadása! Thunert." — így sikerül aztán a páncélgránátosoknak visszavonulni, sebesültjeikkel együtt. Ez utóbbiakat Seregélyesre és Székesfehérvárra szállítják. A veszteségek miatt a Baracska elleni közvetlen támadásban csak 22 Párduc vesz részt, de már a helységhez közeledve, a szovjet páncéltörők közülük hármat kilőnek. A páncélgránátosok parancsnoka a rendkívül heves szovjet ellenállás láttán elhatározza, hogy a temetőn keresztül, délről kelet felé haladva, onnan tovább egy északi irányba vezető út mentén tör be Baracskára. Azonban ez a támadás sem sikerül: a temetőbe való benyomulás közben újabb 4 Párduc gyullad ki a szovjet elhárítás tüzében. Az esti szürkületben újabb német támadás, ezúttal délkeletről. Egy páncélgránátos-zászlóaljnak sikerül elérnie a Váli-vizen levő közúti hidat, de itt a szovjet harckocsik és rohamlövegek megállítják. Egy másik zászlóalj a község nyugati részében próbálkozik, hasonlóan eredménytelenül. A Váli-vizen egyetlen német katona sem jut át, legfeljebb fogolyként. JVtegpróbálkoznak a németek a vasútvonalon való át jutással is. Az egyik gránátosszázadnak ez ideiglenesen sikerül is, de parancsnokuk eleste után kénytelenek visszavonulni. Egy másik század már csak a vasútvonalig jut el. Próbálkoznak a németek ismét zászlóalj-erőben támadni, próbálkoznak az utászok, próbálkozik a Wiking SS-páncéloshadosztály közben erősítésül érkezett páncélgránátos-zászlóalja is, de a Váli-vizen való átkelést a legvéresebb veszteségek árán sem tudják kierőszakolni. Éjjel a község közepén húzódik a főharcvonal, s a németek állandó szovjet ellenlökéseket kénytelenek elhárítani. Ezekben az ellenlökésekben JSZ 2 típusú, nehéz szovjet harckocsik is részt vesznek. Baracskáért egész éjjel folyik a harc. A németek érzik, hogy a védők erősítést kapnak. Stoves szerint ,,az ellenfél legtöbbször fekve maradt és semmiféle páncélos-félelmet nem mutatott. Ha a német harckocsik, általában átkarolóan alkalmazva, elgördülnek az ellenséges támpontok mellett, egyre gyakrabban támadta meg őket hátulról közelharc-eszközökkel. A harckocsik harca ebben a helyzetben páncélgránátosok nélkül aligha volt többé lehetséges; ezek viszont az elkeseredett harcokban számszerűleg egyre fogytak és gyengültek."

154 A IV. SS-páncéloshadtest január 25-én Adonytól Baracskáig,