A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)
Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén
Ifjúsági építkezés Dunapentelén 1951-ben Szabó György betonozó brigádvezető még januárban javasolta, hogy a brigádok teljesítmény-százalékuk emelése helyett — az eredményeket pontosabban tükröző — tervtúlteljesítést, határidő rövidítést vállaljanak. Saját brigádja olyan felajánlást tett, hogy február havi tervét az előirányzottnál tíz nappal hamarabb fejezi be.'" 1 Kezdeményezése nyomán több brigád határidőrövidítést, többlet feladat végrehajtását vállalta. l f A mélyépítésen három hónap óta 150 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozó Szűcs György brigádja március elsejére előirányzott tervét február 24-re kívánta befejezni. Az uszályok kirakodásán dolgozó Horváth Imre vezette Vörös Csillag brigád a kirakásra előirányzott 10 napot 6-ra vállalta leszorítani. Ács Ferenc csőfektető brigádja a napi 30 méter cső lefektetése helyett 40 métert vállalt. A gyári építkezésen dolgozó fiatalok Viharsarok brigádja tervén és korábbi vállalásán felül még a garázsépület pilléreinek betonalapozását is el kívánta végezni a kongresszus tiszteletére kibontakozott verseny keretében. Az építésvezetők, — pl. Farkas Imre és Budai János a városépítésen — a tervfelbontás pontos végrehajtásával, az ütemtervek ismertetésével gyorsították a munkát, segítették a tervek határidő előtti teljesítését. A szállítási osztály dolgozói újabb brigádok szervezésével, a több kocsiforduló megvalósításával; a DVÜB a takarékossági mozgalom szervezésével, a januári „takarékossági óra" megtartásával (amelynek keretében önkéntes brigádok gyűjtötték össze az építkezés területén