A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén

Pártbizottsága, majd Párt választmánya. A pártbizottság élén Lombos Ferenc titkár állt. Szervező titkár Mester Sándor, agitációs és propa­gandatitkár Kocsa László volt. 65 A novemberi pártépítő munka eredménye, hogy az építkezés több, mint 5000 dolgozójából 233 (4,7 %) volt párttag. 66 A pártszer­vezetek megalakulása a rendszeres pártélet megindulását tette lehe­tővé, munkaterületi megoszlásuk pedig könnyítette, hogy a párt szava a dolgozók tömegeihez jusson el. A meginduló propaganda- és agi­tációs munka, a bizalmi hálózat kiépülése segítette a párt sorainak gyarapítását. Decemberben és januárban mintegy 80—100 tagot, il­letve tagjelöltet vettek fel. 67 A létszámot a beáramlás, a — novemberi párthatározat alapján oda irányított — párttagok érkezése is emelte. Januárban —• amikor a határozatban célul kitűzött 8. alapszervezet megalakult — az építkezés 7000 dolgozójának már 7 %-a tartozott a párt soraiba. 1950—51 telén az alapszervezetek és az egész építkezést átfogó pártszervezet megalakításával a novemberi párthatározat legfonto­sabb célkitűzése megvalósult. Nem így állt azonban a helyzet a tömeg­szervezetek tekintetében. A transzmisszió szerepét betölteni hivatott szervezetek — a DISZ kivételével — még nem álltak rendelkezésre. A DISZ szervezeti megerősödését több körülmény segítette. A Központi Vezetőség felhívására tömegesen érkeztek már szervezeti életet élő fiatalok is, akik a taglétszámot emelték. Ugyanakkor az építkezés szervezetei tudatosan törekedtek arra, hogy ifjak tömegét egyesítsék soraikban. 1950 telén került sor — a DISZ Központi Vezetősége november 18-i határozatának megfelelően — a szervezetek vezetőségválasztá­sára. A választással kapcsolatos munka a politikai aktivitás növeke­désével, a taglétszám emelkedésével járt. A választásokat a DISZ­fiatalok arra használták fel, hogy szervezetüket propagálták az épít­kezés ifjai körében. E mellett a tervfeladatok végrehajtásában is po­zitív példákkal szolgáltak (pl. L. Szász Antal brigádja, a Lőwy Sándor, a Viharsarok és a Partizán brigád). A vezetőség megválasztása során végzett munkájukkal további 380 fiatalt nyertek meg a DISZ szá­mára. Taglétszámuk 1951 januárjában elérte az 1400-at, 69 alapszer­veik száma pedig nyolcra emelkedett. A DISZ-szervezetek a választások során olyan vezetőségeket ala­kítottak ki, amelyekben a résztvevők közel 50 %-a párttag volt. 70 (Ilyen arány kialakítását a pártépítés eredményei, a fiatalok felvétele tette lehetővé.) A vezetőségválasztások kapcsán erősödött és viszonylag stabili­zálódott a Dunai Vasmű DISZ Bizottságának vezetése. A korábbi hó­napokban ott 1—2 függetlenített funkcionárius tevékenykedett (az ősz folyamán pl. Deim Zoltán titkár, majd Kiss László másodtitkár). A választások lebonyolításakor a bizottság élére Kecskeméti László, illetve Sárvári György került. Rajtuk kívül még két függetlenített funkcionárius végezte a szervezetek irányítását. 71 A többi tömegszervezet — így az 1950. telén megalakult Magyar—Szovjet Társaság (MSZT), (Farkas Zoltán titkárral) és a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (Turbacs Mihályné ügyvezető-

Next

/
Oldalképek
Tartalom