A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)

Farkas Gábor: Az élet megindulása, a demokratikus átalakulás kezdete Fejér megyében (1944. december – 1945. június)

a határ harckocsi-, gépkocsi- és repülőgéproncsokkal, tüzérségi lövedékekkel és aknákkal. Az aknaszedő alakulatok 120 000 db robbanó testet szedtek össze, de sokat tettek ártalmatlanná maguk a földmívesek is. Ez a munka a város határában 58 katona és 51 földmíves életébe került.

32 Székesfehérvár ezekben a súlyos napokban rendkívül sokat köszönhetett Piszarenko gárdaezredes városparancsnoknak, aki minden erejét a város újjáépítésének a szolgálatába állította. Nem volt könynyű feladata. Ezt maga is tudta és többször hangsúlyozta is. Az emembereket elő kellett csalogatni a pincékből, bátorítani kellett őket, hogy a normális élet megindulhasson. A városparancsnok mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett. Mivel a város új vezetősége is sokszor bátortalan volt, magának kellett kezdeményeznie. Az újjáépítés szolgálatába állította a Vörös Hadsereg katonáit, akik rendbehozták a távírót és telefont, segítettek az aknák felszedésében. Lehetővé tette, hogy a lakosság részére búzát szállítsanak az uradalmak magtáraiból. Kölcsönadta a Vörös Hadsereg lovait szántáshoz. A kijavított traktorok részére üzemanyagot biztosított. Az iskolák és kórházak működésére lehetőséget adott. Még a villanytelep működéséről is maga gondoskodott, hat hónapon keresztül. (Személyesen tárgyalt a szénbányákkal.) Nem is maradt a város villany és víz nélkül, amint az Budapesten és Debrecenben történt. Történelmi szerepet töltött be e napokban a párt is. Már a felszabadulást követően figyelmeztette a népet, hogy nem lehet tétovázni és pihenni addig, amíg a megye és város romokban hever. Székesfehérvár veszteségei, lakóinak szenvedése országszerte közismert volt. Debrecen és Hatvan városokkal emlegették egysorban. A magyar városok közül először Pécs nyilvánította rokonszenvét Székesfehérvár iránt, és 1946. december 30-án testvérvárossá fogadta. A városi közgyűlés ezt a következő szavakkal vette tudomásul: „Székesfehérvár falai alatt és a városban négy hónapig állt a legkeményebb harc. Felmérhetelen a veszteség, mely a várost érte és leírhatatlan súlyos volt a szenvedés, mely a lakosság osztályrészéül jutott. Amikor a fegyverek zaja elült, akkor döbbentünk rá, hogy mi minden pusztult el, mi mindent kell pótolni. A szerencsétlen városban szakadatlan pergőtűz, állandó aknázás, ágyúzás pokoli színjátéka közepette folyt a vér, összeomlottak alkotásaink. Székesfehérvár az élniakarás és lankadatlan munka jegyében romjaiból fokozatosan épül és lassan kibontakoznak az új város kontúrjai. A szenvedésekben megedzett fehérvári nép méltó őseihez, méltó legendás múltjához, mert máris elindult a felemelkedés útján". A megye községeiben történt pusztításról a következő adatokat közöljük: Adonyban a katolikus templom tornya megrongálódott, a görög keleti szerb egyház templomát lerombolták. Használhatatlanná váli 20 lakóház, az alsócikolai kastély, a legeltetési társulat istállója, 10 présház a szőlőben, valamint a Lívia-majori szárítóüzem. Felrobbantották a Pusztaszabolcs felé vezető országúton lévő hidat. Az erős igénybevétel következtében beszakadt a 603. sz. Székesfehérvár— Dunapentele törvényhatósági közúton az adonyi útbiztossági részen