A felszabadulás Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 4. (Székesfehérvár, 1970)
Farkas Gábor: Politikai küzdelmek Fejér megyében a második világháború idején
gálatának az együttműködése. A nyilasok politikájuk népszerűsítése érdekében közösen kívántak dolgozni a városi hatóságokkal, különösen a nehéz ügyek megoldásában. Pl. közösen igyekeztek elhelyezni a menekülteket, lakásfelméréseket hajtottak végre, és a nagyobb lakásokat a párt nevében le is foglalták. Ezt a munkát november végén, december elején végezték, amikor két pártszolgálatos, egy rendőrségi detektív végigjárták a fehérvári lakásokat. Október 26-án már minden nevelőintézetet katonai célra vettek igénybe, és intézkedtek arról, hogy a németeket megfelelő elszállásolásban részesítsék. Október 28-án kihirdették a rögtönbíráskodást. A katonaszökevények felkutatására, illetőleg a kirendelt karhatalom támogatására szólították fel a községi vezetőjegyzőket. A községekben a demokratikus gondolkodású tisztviselőket elbocsájtották állásukból. A polgári közigazgatás november elején már teljesen alá volt rendelve a hadműveleti kormánybiztosnak. Amikor a veszprémi káptalan erdchivatala panaszt emelt az alispánnál a németek ellen, mert azok a cselédek részére hatóságilag is visszahagyott tűzifát elszállították, az alispán csak semmitmondó intézkedést hozhatott. A városban a férfi munkaerők száma a katonai szolgálat miatt egyre kevesebb lett. A város polgármestere 12 újonc felmentését kérte a kormánybiztostól, akiket a légitámadások miatt sem tudtak nélkülözni. A felmentésre igényt tartó újoncok a polgármesteri hivatalban fontos közigazgatási teendőket láttak el. Közöttük volt a Közjóléti Szövetkezet igazgatója, a lakáshivatal, a városi iktató, a közellátási ügyosztály, a menekültügyi iroda vezetője és a polgármesteri titkár. A polgármester kérte a kormánybiztost, hogy legalább a legfontosabb közigazgatási ágakban a zavar elkerülése végett mentsék fel az újoncokat. A városban december elején már pánikhangulat lett úrrá. Elterjedt az a hír, hogy a megyeszékhelyt teljesen ki fogják üríteni. A polgármester szerint mindez csak kósza beszéd, és szigorú hangú levélben figyelmezteti a városházi tisztviselőket, mert tudomására jutott, hogy ezek a hírek a városi alkalmazottaktól indultak ki. ,,A jövőben a tisztviselők tartózkodjanak a hírek koholásától", ellenkező esetben rémhírterjesztés vádjával eljárást indít a fecsegők ellen, — írja szigorú hangú levelében. A pánikhangulat leszerelésére megindult a szélsőjobboldali uralkodó körök propagandagépezete. A kedélyek megnyugtatására a helyi sajtó a fronteseményekről kedvező színben tudósított, és átmenetinek nevezte a Magyarország területén folyó háborút. Pedig november 23-án a hadműveleti kormánybiztos Fejér megyét is hadműveleti területnek nyilvánította, és különleges közigazgatási rendszabályokat vezettek be. Kimondták, hogy a megye területén ,,a közigazgatási ügyekben az egyes minisztereket megillető ügyintéző hatáskört — ideértve a felsőbbfokú fellebbviteli jogkört is — a hadtest, illetve a honvédkerület területére illetékes hadműveleti kormánybiztos gyakorolja. . . a jövőben — minden olyan ügyben, amelyben eddig a Belügyminisztérium vagy más szakminisztérium járt el — a hadműveleti kormánybiztos fog eljárni." A városi ház-