Fejér megyei eseménynaptár 1944-1948 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 3. (Székesfehérvár, 1969)

Fejér megyei eseménynaptár 1944 – 1948 (összeállították: Kadácsi Tamásné, Vass Józsefné)

Március 4. Az SZDP és az MKP székesfehérvári vasutas szerveze­teinek közös pártnapján határozati javaslatot fogadtak el arról, hogy táviratilag kérik a Szociáldemokrata Párt 36. kongresszu­sának küldötteit, mondják ki a két párt egyesülésének szüksé­gességét. Március 6. Megnyitották az SZDP .36. országos kongresszusát. Fe­jér megye kongresszusi küldöttei Kelemen Zoltán megyei titkár, Kutast József pártelnök, Bán Erzsébet nőtitkár és Bicskéről Somodi József voltak. Bán Erzsébet a kongresszuson felszólalt. Március 7. Az MNDSZ Fejér megyei értekezletet tartott, melyen Odeschalchi Margit központi kiküldött beszélt a nők munkájáról és az áprilisra tervezett magyar nők országos napjáról. A fel­szólalások után megválasztották a kongresszusi küldötteket. Március 9. Somogy megye termelési versenyre hívta ki Fejér me­gyét. Az UFOSZ Fejér megyei szervezetének ülésén 84 községi küldött jelent meg. Űj vezetőséget választottak. Elnök Auszmann György, MKP-tag lett. A megyei választ­mányban 10 MKP és 6 NPP tag foglalt helyet. Az UFOSZ szer­vezeteknél 70 százalékos MKP vezetés érvényesült. Március 10. Fejér megyében 92 földműves szövetkezet működött, s így országosan az 5. helyen állt. Március 11. A „Fehérvári Napló" című lap beszámolt arról, hogy Fejér megyében is megindult a tagosítás. Az MKP Fejér megyei bizottsága rendkívüli ülést tartott. El­határozták, hogy március 12-vel létrehozzák az egységbizottsá-­gokat, melyben 2/3 arányban MKP tagok, 1/3 arányban SZDP tagok vesznek részt. Március 11—12. A Fejér megyei Nőszövetség megtartotta harmadik kongresszusát. Március 12. Az SZDP és az MKP megyei és városi vezetői megala­kították a Fejér megyei és székesfehérvári egységbizottságot. A megyei egységbizottság tagjai: Németh István, Kelemen Zoltán, Gulyás Emil, Farkas Mihály, Gyimóti István, Ornánszki József, Szegő Nándor, Bán Erzsébet és Rudas István lettek. (6 MKP tag és 3 SZDP tag). A városi egységbizottság tagjai: Kelemen Zoltán, Németh István, Bánki János, Piros István, Gyimóti István, Herczeg Pálné, Rusz György, Morvái Béláné és Rudas István lettek. (6 MKP tag és 3 SZDP- tag). Március 13. A városi Nemzeti Bizottság ülésén Rudas István sze­mélyében új elnököt választottak. Határozatot hoztak arról is, hogy feliratban kérik a Kisgazdapárt országos vezetőségét, hogy tisztítsa meg a Fejér megyei szervezet vezetőségét a jobboldali elemektől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom