Fejér megyei eseménynaptár 1944-1948 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 3. (Székesfehérvár, 1969)
Fejér megyei eseménynaptár 1944 – 1948 (összeállították: Kadácsi Tamásné, Vass Józsefné)
Az eseménynaptár 1944. március 17—19-től 1948. május 23-ig Fejér megye német megszállásától a jelszabadulás, az élet megindulása a demokratikus átalakulás, a politikai baloldal erősödésének útján a megye két munkáspártjának egyesítő kongresszusáig rögzíti az események sorát. Mivel betekintést kíván nyújtani a megye akkori életébe, fejlődésébe, a szereplő községi adatok teljességre való törekvés nélkül — ami lehetetlen is — csak reprezentálják a megye életének legjellemzőbb eseményeit. A kiadvány célja az, hogy áttekintést nyújtson erről a sorsdöntő időszakról, forrásul szolgáljon a politikai, tömegszervezeti, népművelési és más kulturális területen dolgozók rendezvényeihez és ismeretterjesztő munkájához. Hisszük, hogy ugyanakkor a tudományos igényű helytörténetírás számára is felhasználható lesz. Az összeállításnál a legfontosabb archívumi, levéltári és sajtó anyagra, továbbá az eddig megjelent tanulmányokra támaszkodtunk. A kutatás során találtunk olyan adatokat, amelyeknek pontos időpontját az események jellege vagy forrásaink hiányossága miatt megállapítani nem tudtuk, de tekintettel fontosságukra, megemlítésüket szükségesnek tartottuk. Az eseménynaptárban szereplő pártok, ifjúsági- és tömeg szervezetek nevének rövidítéseit mellékletben feloldottuk. A szerzők