A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Farkas Gábor: Az ellenforradalmi rendszer első évei Fejér megyében

A két törvényhatósági bizottság azzal érvelt, hogy a királykérdésben sem a kormányzópártnak, sem a kormánynak nincs világos álláspontja. Nincs párthatározat arra, hogy a párttagok hogyan fogják fel ezt a kérdést. Károlyi azonban a februári közgyűlésen továbbra is a korábbi álláspontját hajtogatta. Tudja, hogy a királykérdés most sem időszerű, de akár lehetséges a törvényes királyság visszaállítása, akár nem, azért neki a korábbi álláspontját fenn kell tartania. A királyi családhoz fűződő kapcsolatai révén is az ellentétes állásponttal szemben a törvényes királyság visszaállítására irányuló álláspontját ki kell mondania.

46 Nyilvánvaló ezek után, hogy Károlyi személye a főispáni tisztségben nem volt megfelelő a kormánynak. A törvényhatósági bizottság pedig — úgy látszott — vakon követte ekkor a törvényhatóság első emberét. Károlyinak a bizottság előtt mérhetetlen nagy volt a befolyása. A többi mágnással együtt szinte meghatározták a megye politikai irányvonalát. Ezek pedig egytől egyik legitimisták voltak, és ezzel együtt a keresztényszocializmusnak valamilyen ködös ideológiai zagyvalékát követték és hirdették. A nagy- és középbirtokosok túlnyomó része konzervatív felfogású. Ezek a hatalom visszaszerzése után különösebben nem is kívántak politizálni. Legfeljebb a megyegyűléseken jelentek meg, és kóstoltak bele a politikai életnek egyes elég periférikus területeibe. Ez még a dualizmus korának nemzedéke, amely politikát a múlt század végén, vagy a XX. század elején kezdte tanulni és gyakorolni is. A bizottság választott tagjai pedig olyan személyekből tevődtek össze, akik szorosan kötődtek a virilistákhoz. Önálló gondolattal ezek nem igen léptek fel a húszas években sem. Valamennyi kezdeményezés kizárólag a nagybirtokosok köréből indult ki, míg a többi bizottsági tag csak beleegyezését adta hozzá. Állandóan visszatérő problémaként jelentkezett a megye politikai vonalvezetésének az úri formában való fenntartásának a gondolata. Megvetőleg beszéltek és nyilatkoztak a nemzetgyűlési, majd az országgyűlési vitákról, amelynek hangnemét útszélinek, az ottani jelenetek egyrészét pedig botrányosnak minősítették.7 Azt sem titkolták, hogy mélységesen megvetik a hatalmi harcot vívó csoportocskákat, akik lényegében lecsúszott intellektüelekből, egymást maró ügyvédekből és a helyzetet kihasználni vágyó dzsentrikből és más jobboldali elemekből tevődtek össze. Prohászka Ottokár például az 1920. évi nemzetgyűlés utolsó ülésszakain már nem is vett részt. Ennek legfőképpen az a durva hangnem volt az oka, amelyet a képviselők egymáshoz csapdostak. Az 1922. évi képviselőválasztáson nem is gondolt arra, hogy jelöltesse magát. Fejér megye törvényhatósági bizottságának tagjai — mivel a mágnás vezetést teljeséggel magukévá tették —, merev elzárkózást tanúsítottak mindenféle nagyobb horderejű politikai kérdés elől. A közgyűléseken természetesen szóba kerültek a legnagyobb jelentőséggel bíró kül- és belpolitikai kérdések, azonban ezeket, hacsak lehetett, nem határozat formájában vitatták meg, hanem még a közgyűlés megkezdése előtt, a bizottságnak egy tagja elmondta állásfoglalását a témával kapcsolatban. A mágnásokat, valamint az őket