A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)

Farkas Gábor: Források. A Székesfehérvári Munkás-, Katona-, és Földmívestanács, a Forradalmi Néptanács, a Városi Intéző Bizottság és a Városi Tanács üléseinek jegyzőkönyvei

tettei szándékolt és részben már foganatosított cselekményeire is, valóságos polgári diktatúra, amelyért az Intéző Bizottság politikailag nem felelhet. — Nézete szerint az Intéző bizottságnak szolidárisnak kell lennie s vagy mondjon le mindenki, vagy maradjon mindenki. — Velinszky elvtárs úgy véli, hogy Hamburgerek rendelkezését tudomásul kell venni, mert ez pusztán katonai diktatúra. — Farkas elvtárs azt indítványozza, hogy a Hadtest parancsnokság a diktatúra tárgyában kiadott rendelkezését vonja vissza. — Hozzászóltak még Tarján, Nemes, Wagner, Benkő és Steiner elvtársak. A vita befejezése után Horváth elvtárs megállapítja, miszerint 3 indít­vány, illetve álláspont jegecesedett ki és pedig I. Velinszky elvtárs álláspontja, mely az utólagos tudomásul vételt és a működés tovább folytatását indítvá­nyozza. II. Farkas elvtárs álláspontja, amely a Hadtest-parancsnoksági rendel­kezés visszavonását és annak preczizírozását kívánja, hogy a diktatúra csak katonai diktatúra. III. végül Katona, Tarján és a többi elvtársak álláspontja és indítványa, mely szerint adja vissza az Intéző Bizottság megbízatását a Munkás Tanácsnak és legyen szolidáris. Bármely álláspont esetén is azonban kijelenti az Intéző Bizottság, hogy az egyes ügyosztály vezetők továbbra is helyükön maradnak és intéziK ügyeiket. — Horváth elvtárs ezután felteszi Katona, Tarján és a többi elv­társak indítványára vonatkozólag a kérdést szavazásra, melynek eredménye az volt, hogy 10 tag szavazatát adta arra, hogy az Intéző Bizottság megbíza­tását visszaadja, míg 4 tag az indítvány ellen szavazott. Elhatározta az Intéző bizottság, hogy ezen határozatát Hamburger elvtárs Hadtestparancsnoknak tudomására fogja juttatni. Egyben elhatározta, hogy a Munkás Tanácsot 1919. évi május hó 14-ének d. u. 3 órájára a városi köz­gyűlési tereimbe fogja összehívni. Egyéb tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárta. 20 A székesfehérvári városi tanács intéző bizottságának 1919. május 13-i üléséről felvett jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV Felvétetett Székesfehérvár város Intéző Bizottságának 1919. évi május hó 13-án. megtartott ülésén. Elnök Horváth János elvtárs megnyitván az ülést, üdvözli az Intéző Bizottság tagjait, továbbá Hamburger* és Hevesi** elvtársakat, mint meg­hívottakat. Az ülés egyedüli tárgya az Intéző Bizottság tegnapi határozatának fenn-, — vagy fenn nem tartása volt. Hamburger elvtárs kéri, vonja vissza az Intéző Bizottság lemondásra vonatkozó határozatát. Kifejti, hogy távolról sincs szándéka polgári, hanem tisztán katonai diktatúrát teremteni, amelyre égető szükség van. * Hamburger Jenő, a II. Vörös Hadtest parancsnoka. ** Hevesi Ákos, Székesfehérvár katonai parancsnoka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom