A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)
Pesti János: A katolikus egyház a forradalmak időszakában
sorban éppen a hitoktatás miatt. Az egyházak is ezért ellenezték a vallás- és közoktatásügyi tárca kettéválasztását, a katolikusok nem kifogásolták azt sem, ha protestáns ember lesz a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A különböző keresztény és zsidó egyházak képviselőiből megalakult a vallásvédelmi szövetség, amelynek január 12-i nagygyűlésén Haller István szónokolt. A szövetség küldöttei követelték Kunfitól a kötelező iskolai hitoktatás fenntartását. Kunji a lelkiismereti szabadság mellett nyilatkozott, de annak előmozdítására nem tehetett semmit a koalíciós kormány keretein belül, bár a radikálisok támogatására számíthatott volna. így az egyházi iskolák államosításának követelése az SZDP választási programpontja lett. Március elején Prohászka már kompromisszumot ajánlott — a fakultatív hitoktatás bevezetését, s ezt elvben Kunfi is elfogadta, mivel ez látszott legegyszerűbb megoldásnak. 02 A proletárdiktatúra kikiáltása után Velinszky ebben a kérdésben is radikálisan intézkedett: március 24-én kiadott 9. sz. rendelete értelmében összejöveteleket csak az egyesült munkáspárt tarthatott, s e naptól hittant az iskolában nem taníthattak. Vasár- és ünnepnap misékre nem a pedagógusok vezették tanítványaikat, s a tanulók egyházi szónoklatot nem hallgathattak. A szülők egy része azonban felkérte az egyes felekezetek hitoktatóit, hogy tanítsanak hittant a templomokban. Április közepén Velinszky magához rendelte az összes városi lelkészt, s felhívta őket, hogy ne izgassanak az új társadalmi rend ellen. Az intézkedésekben, megnyilatkozásokban előforduló túlzásokat azonban az egyház azonnal kihasználta. A húsvéti szertartások megtartását Velinszky engedélyezte, nem törődtek azzal sem, ha egyházi felvonulásokat tartottak, de az egyházi énekek mellett a Himnuszt és a Szózatot tilos volt énekelni. „ . . . ezen világi dalok éneklése szerintünk ellenforradalmi cselekedet" — szögezte le a Székesfehérvár és Vidéke a Népszava. 6 ' 1 A keresztényszocialisták utolsó nagyobb akciójára a nyár eleién, június 3-án került sor. Délután 3 órakor pártvezetőségük titkos jeladására ellenforradalmár érzelmű, részben polgári, részben kisgazda ellenzékből álló tömeg gyűlt össze a városháztéren, és hangos szidalmakkal illette a proletárdiktatúrát és a Tanácsköztársaságot. Prohászka a nyár egy részét — új otthonában — elmélkedéssel töltötte. Legnagyobb kínjának tartotta a veszteglést, s a „züllés" általános nézését. „Hát bizony most van a letörés s lerontás munkája, piszkos csőcselék, sehonnai zsidók, nemzetietlen kóbor cigány intellektuellek dolgoznak most; ezek a pöcegödör-turkálók, de nem tisztítók. Büdösséget tudnak csinálni en gros és en detail! Mi majd aztán teszünk!" 64 A szociáldemokratákra a kommunistáknál is jobban haragudott, mert a kommunizmus győzelméért őket okolta. A „naplopó, zsivány, tolvaj kommunizmus már csak nem léphet be egy európai társadalomba" — reménykedett — „hogy ki nem rúgnák, s az anarchia, a részeg orosz lélek vadsága a farkascsorda ideáljával be nem csörtethetne a nyugati országokba." Reménykedett, de a „becsörtetést" mégsem tartotta kizártnak: „ahhoz éppen elefánt kell, a szociáldemokrácia! Gőgösködik-e majd, hogy ő hozta
